Angolkisasszonyok intézete, Eger, 1916

47 volt M. Rössler Margit, az Angolkisasszonyok egri házának főnök­nője is, aki különösen az internátusi növendékeknek tanulási előmenetelét figyelte érdeklődő szeretettel. A főnöknő s az igazgató meghívására megtisztelte kezdő intézetünket kedves látogatásával ittléte alkalmával Békefi Rémig dr., zirci apátúr. Megjelent egy tanítási órán, valamint Petrovics Gyula, apát-kanonok-plebános, a régi felsőbb leány­iskolának volt igazgatója, aki régi növendékeinek a latin nyelv­ben tett előmenetele iránt érdeklődött. Megtisztelő látogatásaikért s lekötelező szives érdeklődé­seikért e helyen mondunk igaz, őszinte köszönetét. 6. Valláserkölcsi és feggelmi állapot. A tanári testület nevelő eljárása és tanítói munkássága közben: az egyes tárgyak körében szerető bánásmóddal, lelki- ismeretes gondossággal oda hatott, hogy a valláserkölcsi moz­zanatokat a leánynövendékek lelki életének finomítására s jel­lemének nemesbítésére értékesítse. A vallásos érzület megerő­sítése céljából a növendékek minden vasárnap és ünnepnap az intézet kápolnájában (a belsők 8 órakor, a külsők. 9 órakor), a belső növendékek hétköznap is hallgattak szentmisét. Az ex- hortációkat az intézet hittanára tartotta vasárnaponkint 10 óra­kor. A lelkigyakorlatokat P. Zsíross Ferenc, Jézus-társasági áldozópap tartotta március 1-, 2-, és 3-án. A külső növendékek havonkint járultak a szent gyónáshoz és áldozáshoz. A belső növendékek naponkint áldoztak. Az intézet kebelében szépen virágzó Mária-kongregáció szintén hathatós támogatója volt vallás­erkölcsi nevelésünk munkájának. A felügyeletet a külső növen­dékek felett M. Alexy Borbála, az intézet prefektája gyakorolta, aki egyúttal nagy szeretettel s gyöngédséggel igazgatta el a növendékek ügyes-bajos dolgát. Az intézet vezetőségének gondja volt arra is, hogy a más hitfelekezethez tartozó növendékek is teljesítsék hitoktatóik által kijelölt vallási kötelezettségeiket. A tanári testület tagjai a legnagyobb odaadással és buz- gósággal őrködtek a gondjaikra bízott növendékek magaviseleté fölött, mégis kívánatosnak látszik, hogy különösen a helybeli szülők fokozottabb mértékben érdeklődjenek a tanári testület gondjaira bízott leányaik tanulási előmenetele s iskolai maga­viseleté iránt, mert az iskola tanító, de különösen nevelő mun­kájában csak akkor mutathat fel kellő eredményt, ha a szülői ház nevelése és fegyelmezése harmonikusan halad az iskoláéval.

Next

/
Thumbnails
Contents