Angolkisasszonyok intézete, Eger, 1911

Az Angolkisasszonyok vezetése alatt álló érseki róm. kath. tanitónöképzőintézettel kapcsolatos gazdasági telep

26 eredmény, kivált ha elgondoljuk, hogy egy olyan példás, messze kiható kulturemporiumban — mint az angolkisasszonyok leány­nevelő intézete — az adminisztrációnak százféle irányítása mellett mily fegyelmezett gondolkodásra, milyen erős energiára, mily nagy ambícióra van szüksége annak, aki egy egészen új munkakörben olyan meglepő eredményt ér el a növendékeivel, mint amilyent elért. A polgári leányiskolái leánykáknak ügyes, csinos, tiszta veteményágyai és virágtervrajzai a tanítónőjelöltek előtt méltán szolgáltak például. A miniszteri tantervben az egyes osztályok anyaga nem szigorúan előírt anyag, amelynek keretén belül mást végezni, vagy ezt a keretet szűkíteni ne lehetne, sőt az utasítás világosan előírja, hogy helyi tantervét kell megállapítani mindenütt, kö­vetvén a helyi szokásokat s a nép speciális érdekeire vonat­koztatva kell megszabni a végzett gyakorlatok anyagát. Mi sem követtük ridegen a tantervet, hanem az egri talajviszonyokhoz és éghajlati körülményekhez szabtuk a gyakorlatainkat. Mivel ebben az évben végezték legelőször a növendékek a gazdasági gyakorlatokat, úgy az elméleti oktatás, mint a gyakorlatban a II. osztály felölelte az 1. osztály anyagát is; valamint a III. osztály pedig az I. és II. osztályét is. Az I. éves tanítónőjelöltek zöld táblával jelzett vetemény- ágyaikba vetettek: salátát retekkel vegyesen, vöröshagymát, bokor babot, kalarábot, kelkáposztát, karfiolt és burgonyát. Közösen résztvettek a fa-, díszbokor-, ribizli-, pöszméte-, csipkerózsa-, kukorica-, uborka- és dinnyeültetésben a kertnek e célokra kijelölt helyein. A II. éves tanítónő]elöltek az I. osztály anyagán kívül résztvettek a borsó-, retek-, céklarépa és paradicsom ültetésben. Azonkívül végezték az I. osztály anyagánál felsorolt közös munkálatokat. A III. éves tanítónőjelöltek részben elvégezték az I—II. osztályok gyakorlatait s ezeken kívül gyümölcsfamagvakat ve­tettek, 200 db.' alma- és körtefacsemetét ültettek. A magonc- iskolát gyomlálták, kapálgatták. Fűzfavesszőkön gyakorolták a szemzést és oltást. A veteményágyakba ültettek petrezselymet, sárgarépát, magról vöröshagymát. Flzeken kívül résztvettek az I. osztálynál felsorolt közös munkálatokban. Az itt felsorolt munkálatokon kívül a növendékek figye­lemmel kisérték az istálló mellett levő trágyatelep gondozását, valamint a komposzt készítésében maguk is résztvettek. Az egyes vetemények alá természetöknek megfelelőleg

Next

/
Thumbnails
Contents