Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1943

6 a kérdéskomplexumof egész életével válaszolta meg s a válaszadás közben emberentúli mértékben nőtt fölénk: szentté és hőssé. Oly sokan és úgy hívták vissza a világba: királynőnek. Nem ment, vissza sem nézett. Finom mosollyal, szelíd szavakkal, forró könnyekkel — ahogyan éppen kellett és lehetett — érvelt minden­fajta hívás, sőt szülei kegyetlenül éles haragja ellenében is, kik még temetésére sem jöttek el, így éreztették haragjukat Vele, a Rendkívüli­vel, az Engedetlennel még halálában is, mert a maga önkéntes áldo­zatát, a fogadalmat és Istent többre tartotta a szülőnél, politikai meg­gondolásoknál, földi fénynél és mindennél. Sokkal jobban föléje nőtt Ő korának és az akkori egész életfelfogásnak, semhogy meg tudták volna Őt érteni. Mi már jobban megértjük Őt. Történelmünk mostani pillanata kísértetiesen hasonló a válság ama pillanatához, melyben szülői Őt áldozatul ajánlották a nemzetért. Élete elégett áldozatának füzében, de: nemzete megmaradt, hazája hamarosan tiszta lett és szabad min­den idegentől és ellenségtől. Valóban: ott volt már a fejsze a magyar­ság életfájának gyökerén s a fa megmaradt, mert ő életével fogta fel a halálos csapásokat. És most: a régi fejsze talán újra ott van a régi gyökéren! De milyen jó tudni ezt: egy gyöngéd, finom kéz nyúl — Szent Margit keze — a fejsze s a fejszét tartó és a végzetes csapásra emelkedő kéz után utánozhatatlan szelíd illetéssel, a fermészetfölötti áldozat és érdemek könyörtelen és győzhetetlen hatalmával s... a halálos csapás elmaradkéz és fejsze majd alázatosan és engedelmesen lehanyatlik; a fa sértetlen marad, mert Szent Margit így akarja% s élet- áldozatával már ezt kiérdemelte, kivívta és kiszenvedte a mi számunkra... Otthona a Duna ölelésében a Sziget volt, a kolostor az évszáza­dos vén fák alatt. Ma arrafelé sportpályák, gyógyfürdők, szállók, szórakozóhelyek vannak s ezek olcsó, hideg, fölényes és kiábrándult hangjai messzeűzik a csendet és az emlékezést. Az önmaguk és ott­honuk kietlen sivársága elől menekülők a dél fényében és az esti tánc idején, az ezüstök és porcellánok csengése, a metszett poharak pezs­gője fölött, a zenésszerek olcsó és idegen dallamainak áradásában vájjon megéreznek-e és megértenek-e valamit legalább a Sziget Titká­ból, a Szent Királyleány életének hősi és sugárzó áldozatából, lemon­dásából, hangulatából és mély magányából? Talán igen, talán nem! Pedig ez a legmaibb feladat mindnyájunk számára: felnézni reá sok­szor, megérteni Őt, ahogyan lehet, ha az ellenünk felemelkedett veszély és pusztítás alvilági bravúrjai elől ki akarunk térni. Szent Margit élete idejének pillanatai: a válság és omlás lehető­ségének veszélyes pillanatai újra itt kísértenek. Azonban: nemcsak a nehéz, komor és feldúlt pillanatok villámokkal terhes fellegei jöttek vissza, hanem — és milyen csodálatos, hogy éppen most! — Szent

Next

/
Thumbnails
Contents