Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1942
23 szel és tavasszal, minden harmadik héten hétköznap is hallgattak szentmisét. Télen csak rövid imádásra tértek be a templomba. Vasár- és ünnepnapokon szentmise közben exhortatióí is hallgattak. Ezek az exhortaíiók a hitélet elmélyítését célozták, Krisztus Evangéliumát tudatosították és a gyakorlati élethez közelebb hozták. Intézetünk Pártfogója, a Boldogságos Szűz tiszteletének növelésére az októberi rózsafűzér ájtatosságokat és a májusi litániákat szorgalmasan látogatták tanítványaink. Az évi lelkigyakorlatot két csoportban végezték növendékeink október 29—30—31-én. Az alsó tagozatnak Malatidesz Mihály hittanár úr, a nagyoknak P. Belányi István S. J. tartotta az elmélkedéseket. Másvallású növendékeink is pontosan résztvettek az istentiszteleteiken és a csendes napokon. A háború alkalmat adott a szociális érzések kifejlesztésére. Karácsony előtt szorgalmasan gyűjtögették leányaink a cigarettát, édességet, almát, bort, folyóiratot, hogy megajándékozzák sebesült katonáinkat. Dec. 22-én ünnepélyes keretek között adták át 72 sebesült honvédnek a csapatkórházban a feldíszített karácsonyfát és kiosztották a szerefetcsomagokat. A farsangi időben műsoros előadásokkal szórakoztatták szenvedő magyar testvéreinket. A sebesülteknél való látogatásainkat Papp Márta VIII. o. t. a következőkben írja le: „Ha az ember szivének száz kapuja volna, mint Theba városának, engedjétek bé az örömöt mind a száz kapun." Demokrifos. A mai ember lelkének száz kapuja közül bizony kévésén mehet be ma az öröm. Csak szirénabúgást, háborúzajt, könnyet és bánatot engedhet be, az öröm kapui nehezen nyílnak ki. Mi azonban nem engedhetjük, hogy zárva legyenek ezek a kapuk. A mi lelkűnknek Istenben bízó, derűs optimizmussal kell telve lennie, amely mosolyt, derűt áraszt, ahol csak megjelenik. A magyar lelkek örömkapuinak nyitogatására vállalkoztunk az idén, amikor néhányszor kimentünk a hadikórházba, hogy sebesült katonáinkkal elfeledtessük egy-egy órára a fájó sebeket s az otthontól való távoliét keserű érzését. Karácsonykor voltunk kinn először. Magyar szívünk minden melegét a cigaretta, sütemény, könyvek közé csomagoltuk, s így vittük el nekik, hadd érezzék, hogy a karácsonyi Jézuska róluk sem feledkezett meg. A karácsonyfa gyertyácskáinak fényénél sokkal jobban világított az ő csillogó szemük, amely azt fejezte ki: Köszönjük, hogy gondoltok ránk, hogy szerettek minket, mert a ti szeretetetek adott erőt eddig is a harcban, s ezután is tőletek várunk segítséget. Azután mást gondoltunk. Tudtuk, hogy cigarettával, olvasnivalóval úgyis bőven ellátják őket, de szórakozási lehetőségük bizony kevés.
