Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1939
35 II. szülői értekezletünket április 16-án tartottuk. Erre az alkalomra az intézet nf. M. Főnöknőjének sikerült felkérni P. Wimmer Anselm S. O. M. ismert budapesti szónokot, aki a helyes családi nevelés tényezőit fejtegette. Kiemelte a szülők áldozatkész szeretetének jelentőségét, amely a gyermek jelen és jövő életének legnagyobb értéke. Ez a szeretet neveli a gyermek érzelmeit, ez óvja a puha fészekben, s ennek emléke vigasztalja majd szenvedéseiben. így kamatozik a szülők helyes szeretete. De jaj annak a szülőnek, aki nem fegyelmező, okos szeretettel öleli gyermekét. Az bábembereket nevel, harcképteleneket, olyanokat, akik az életküzdelemben összeroppanva, terhűkre lesznek önmaguknak és a nagy nemzeti közösségnek egyaránt. Vezetőszempont legyen tehát: okos szereíef-oszíogaíás. Ugyanezen alkalommal Verseghy Nagy Károly, a Katolikus Sajtó- szövetség főtitkára a katolikus sajtóról tartott gazdag tartalmú propaganda előadást. Rámutatott a kát. világnézet harcaira, az egyháztörténelem küzdelmeinek ecsetelésével. Kifejtette a sajtó jelentős szerepét egyházi és nemzeti szempontból. A jelenlevő kedves szülőket a katolikus sajtó pártolására buzdította. Minden irányzat magán viseli a múlandóság pecsétjét, mondotta, egyedül a katolicizmus örök és változhataílan. Mindkét előadónak ezúton is hálás köszönetét mondunk tartalmas és lelkes értekezletükért. 9. Vallás-erkölcsi nevelés, fegyelmi állapot. Hazafias nevelés. A középiskolai Rendtartás és az Általános Utasítások hangsúlyozzák, hogy az iskola munkája nem merülhet ki csupán az oktatásban, hanem ki kell terjednie a gyermek akarati és érzelmi életének kiművelésére is. A tanári testület nevelési eljárásában arra törekedett, hogy az egyes tárgyak körében a valláserkölcsi mozzanatokat a leánynövendékek lelkiéletének finomítására és jellemének nemesítésére értékesítse. Minden tárgy keretében kereste az alkalmat, hogy a katolikus világnézetet kiépíthesse és megszilárdíthassa növendékeiben. A növendékek szeptember—október hónapokban, majd március közepétől évvégéig intézetünkben lévő többi iskolával hetenkint váltakozva, köznap is szentmisét hallgattak. Vasár- és ünnepnap szentmisén és exhortáción vettek részt. Havonkint szentgyónást végeztek és első pénteken közös szentáldozáshoz járultak. Egyéni buzgóságból hetenkint, sőt naponkint is többen áldoztak. A lelkigyakorlatok október utolsó napjain voltak. Két csoportban végezték a növendékek: I—III. osztálynak Bakky János, a polgári leányiskola hittanára tartotta a lelkigyakorlatokat, a IV—VIII. osztálynak pedig P. Buzna Viktor dr. S. J. Másvallású növendékeink is pontosan résztvetíek az istentiszteleteken és lelkészeiktől kijelölt csendes napokon. Minden alkalmat megragadtunk, hogy tanulóinkban a hazafias érzést gyarapítsuk. A nemzeti érzés ápolására voltak hazafias finnese