Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1939
10 átültette őket az isteni Kertész a mennyország liliomai közé. Egyik a VII. osztály tanulója Dávid Margitka volt, a másik a IV. osztályos Kovács Edit. De hadd szólaljon meg a gyászoló iskolaíárs kegyeleíes megemlékezésével: Elmúlt a nyár. Visszajöttünk az intézetbe. Jókedvű leányoktól hangosak már a folyosók. Az intézet sok újságot tartogat számunkra, örömet és szomorúságot is. A hetedik osztály csoportjából nem hangzik a vidámság. Szeretett társunk Dávid Margitka örökre eltávozott közülünk. Hófehér lelke rövid két heti szenvedés után felszállt az Úrhoz. Letette azt a nagy érettségit, amelyre a természet rendje szerint még nem számítottunk. Tele volt ő is vággyal, tervekkel. Készült az életre. Tanárnő szeretett volna lenni. A Mindenható terve azonban más volt. A jó Isten már felkészültnek találta a nagy érettségire. Élete tavaszán, a legszebb korban volt. Ez a rövid 16 év számára munkás, tartalmas életet jelentett. Törékeny teste nagy lelket hordozott. Vidám volt a maga idejében. Mucu, ahogy mi hívtuk, a szorgalom és köíelességfeljesítés megszemélyesítője volt előttünk. A kis első gimnazistának bizony nehézségébe került, minden reggel korán felkelni, hogy Füzesabonyból vonattal Egerbe utazzon. Mégis, már az I. o. végén, ő lett a legjobb tanuló és az is maradt 6 éven keresztül. Soha nem volt önző, mindenkinek szívesen segített. Mindenkihez kedves, tanáraival szemben fisz- teletfudó, engedelmes volt. Szeretett bennünket és tökéletesen beleolvadt a mi összetartó osztályszellemünkbe. Ezért még inkább érezzük hiányát. Helye lelkűnkben mindig betöltetlen marad. Margitka eltávozott, de szelleme közöttünk él és serkent a jóra. Bizonyára könyörög értünk, hogy az élet harcát jól harcoljuk meg és boldog legyen a viszontlátás. Isten veled Margitka 1 Te ismersz bennünket, Te szeretsz minket, Te tudod, hogy emléked örökre megőrizzük. Sós Ilona VII. o. t. Ez év sok nagy eseményt tartogatott számunkra, többek között osztálytársunk megrendítő, szomorú halálát. Még viruló életkedvvel kezdett az új iskolaévhez, örült a karácsonyi szünetnek s most már nincs többé. A halál tiszta, fehér liliomot akart a kertjébe ültetni s csontos hideg kezével kitépte a mi kertünkből ezt a kis virágot. Ö volt ez a liliom. Iskolánkban örökre üresen maradt egy hely, az oszfálykönyvből ki kellett egy nevet törölni. Ott álltunk a koporsó mellett csendesen, lehajtott fővel s mindegyikünk egy nehéz könnycseppet morzsolt szét ujjai között. Csak homályosan emlékszünk vissza mindezekre. A sír . . . a menet... a gyászmise.
