Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1938
24 Balatoni versek. Szemelvények vitéz Veszprémy Dezső balatoni verseiből. A Balaton dalol... Jegenyék közt ülök egy szürke kőpadon, S merengve nézek el a vén Balatonon. Szellőcsókok súgnak nem hallott dalokat, Elet ritmusába fonom én azokat. Muzsikás agyamban piroslik az élet, Szívemben lüktető vágy zenéje éled. Köröttem kavargó emberár hullámzik, Egyik jegenyétől a másikig ... százig. Vájj’ ők is érzik, ha a Balaton dalol, Mely a szellők szárnyán itt suttog valahol A Balaton partján a jegenyék között... Mely engem megbűvölt s szívembe költözött 1? Balatonfüred, 1931. Szivarral a Balatonban. (Ábránd.) Szivarom füstje szálldos a légbe, Mint madárdal az azúrkék égbe, S miközben így a Balatont járom, Elémbe tárulsz tihanyi várrom... Képe ez itt a múlandóságnak, Hol holdas estén álomlelkek járnak? Sejtelmeket bennem titkok nesze rezget... S a füst meg rajzol sok szép arabeszket... Örök titkoktól izgul a szívem, Ezt karikázza a füst is híven ... S rebbenő szemem hableányra réved ... Balaton tava, ez az igaz képed. Szívembe szökken e tó kék ege... A habok zúgnak ... s lelkem száll vele ... S amit így érzek, ki nem mondhatom... Lázas hév serkent... s ég a szivarom. A szívem dobban. Óh ez vágy-zene .. .! Valaki itt most szól-e, üzen-e ? Ábrándsugárzó, édes pillanat... És megbukom e tó vize alatt. * * X Szivarom vége ... a füst elállt... Illúzió ez csak és édes ábránd. Balatonzamárdi, 1932. Balaíonban. Ha fáradt testem benne ringatom, Muzsika lesz az egész Balaton: A tónak ajka suttog énnekem, S beleszövődik halkan énekem. Dal lesz a fodra, amely átölel, S vizének árja, amely felszökell; Dallá válik a tüzes napsugár, Amint átsurran rajt’ a gépmadár. Dal lesz a szellő, titkos, halk zene — Pajkos najád most táncot lejtene — Dal lesz a hab a zúgó víz felett, Melynek tükrében látod az eget; Dalt zeng a hajnal, dél és alkonyat, Tihany felől mely bíborcsókot ad; Dalt sző a légnek opál-fátyola, Amely vizét száz színbe burkolja; Dal itt a hold s a fénylő csillagok, A felszínen elsikló csónakok, Dal itt az álom, ábránd és a vágy, Felsíró bánat, melynek titka rág; Dalol a csend, az érzés, gondolat, Mely a szívekben reszket és fakad. S míg azt érzem, hogy ébren álmodom, S mindegyik dal szívemből nőtt dalom, Kis lányom, ez az édes kicsi lány — Dalol már ő is, e csodás talány — Kacagva int a partról s így kiált: — Hinnéd, hogy sellő, nimfa vagy dryád — „Tanultam most egy kedves éneket, Jöjj, apukám, eldalolom neked!" Balatonzamárdi, 1933.
