Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1939
5 Ballag már a óén diák . . . Nyolc cue már, fe drága fílma Mater, hogy karjaidba vettél minket is, nyolc éve már, hogy idejárunk hozzád és te szeretted mindig gyermekid. Es most itt állunk könnye1 a szemünkben, mint harmatos tavaszi fák, felhangzik ajkunkon a bácsúének, és ballag, ballag már a vén diák ... De nem szerettünk, s mégis, hogy szerettünk; ó édes, édes, édes iskola! elvágytunk innen ölelő karodból és most, amikor menni kell tova. Most itt állunk és nagyon fáj a szivünk, mert bácsázunk örökre már, édes tavasszal el kell hagyni téged, vár bennünket az életben a nyár. Üres és szürke minden búcsúszó és közhely az, amit ilyenkor mondunk, de szívünk, lelkünk bácsúbánata remegővé teszi a hangunk. És siratunk, te drága iskola és siratnak minket a kert, a fák, mert fáj a búcsú, fáj a válás és ballag, ballag már a vén diák . . . Minket is lassan, lassan elfelednek, mások ülnek holnap a helyeinken, s kis kápolnánkban nem kaf/gatja többé diákszivünk dobogását az Isten. Reánk, a síró távozókra feledés lassú fátyo/a hu// le, de vágyunk, érzem, vissza-visszaszáll majd feledhetetlen intézetünkre. Es mi, akik most szépen elmegyünk, tudjuk, feledni nem fogunk soha, már szó! a csengő, vár az élet és ballag már a vén diák tova ... Horváth Stella érettségizendő.
