Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1930

8 Mivel a mi Hóvirágaink csodálatosan június hó elején nyílnak ki, hogy az ország minden részébe szétvigyék gyermekéveik színhe­lyének az intézetnek üzenetét, azért beszámolónkat e hótól kezdjük. Az 1928—29, isk. év kéthetes szép külföldi tanulmányúttal végző­dött a régi és mostani növendékeink nagy örömére. Jún. 6-án indultunk el Egerből, összesen 37-en. Körünkben üdvözölhettük b. e. Matuszka Mihály kanonok-plébános urat s a tanári kar néhány tagját. A kirándulás vezetője M. Bende Gizella volt, M. Velty Anna és M. Benes Anna mint felügyelők vettek részt. A régi tanít­ványok közül csak heten csatlakoztak. 27-én Bécsen át s a Semme­ring gyönyörű útján keresztül 28-án reggel Velencébe értünk. Kis társaságunk első útja a Szent Márk-templomba vezetett, amelyben a szent evangélista sírjától kezdve minden kő és műkincs évszázadokról beszél. Bejártuk a Doge-palotát, nevezetesebb templomokat, az Aca- démiát, a Lidót s a gondolán elringattuk magunkat a középkorba, mert a lagúnák városa fölött csakugyan megállt az idő. 29-én d. u. elzarándokoltunk Páduába Szent Antal sírjához s másnap 30-án végig­robogtunk a lombardiai síkságon Veronát, a Garda tavat és Bresciát érintve Milánóba. Július 1-én már borromei Szent Károly sírja fölött szentmisét hallgathattunk a világhírű dómban. Az egész délelőttöt benne és rajta töltöttük el. Márványszobrainak (2000) s kőcsipkés díszítéseinek kimeríthetetlen száma meghatott bennünket. Ezek az emberek tudtak nagyot alkotni az Űr házának szépségéért s nem saj­náltak semmi fáradságot! Hogy számoljunk be arról a pillanatról ami­kor Lionardo: Utolsó vacsorája előtt álltunk meg? Milyen művészi élmény volt számunkra a milánói temető, a Cimitero monumentale megtekintése vagy a Sforzák ősi várkastélya a művelődéstörténeti múzeummal együtt. A megilletődés pillanatai mégis Szent Ambrus IV. sz.-ból való templomának falai között rezegtek át lelkűnkön. A szent püspök sírja előtt térdreborulva, hálás szívvel köszöntük meg az Úr Jézusnak, hogy az évezredes kath. Egyház gyermekei lehetünk. 2-án

Next

/
Thumbnails
Contents