Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1930
2 Talán sokszor fárasztó ez a munka, de az a kis magocska is a féli szemfedő alatt, küzdött, törte magát, míg a benne öntudatlanul szunnyadó életakarat kiteljesedett és szépségbe, sziromba öltözött. Szeressük ezt a gyönyörű, muzsikás magyar nyelvet, ezt ejtette először ki szánk, s talán utoljára is majd halódó ajkunk búcsúruhája lesz. Rajongjunk nemzetünk fényből és árnyból szőtt történelméért. Semmit, kedves Növendékek, de semmit csekélységnek ne tartsanak, ami az Önök szellemi kincseinek öregbítésére szolgálnak, legyen az idegen szavak tanulása, rajz, vagy tornagyakorlat. Lelkem rendszeretetét, fegyelmezettségét kisugároztatom, magamviseletére, napirendemre, társas-viszonyaimra, írásbeli feladataimra, íróasztalomra, ruházkodásomra. Ez a lelkikészség teszi egyéniségemet már ifjúkorban műveltté, tiszteletreméltóvá. Ilyen leány-tipus kell nekünk! A nemzet egyedek- ből áll, s mennél műveltebb az egyed, annál műveltebb a nemzet is. Nincs szuronyerdőnk, de annak fényénél nemesebb s maradandóbb a szellem világossága, mely a nemzet szupremáciáját fölényesen biztosítja a körülvevő csordanépek között. Üres, lelketlen volna munkánk, ha a rögön, amelyet a haza szerelmével forrón szeretünk, túl nem tekintenénk. Szeretjük, hisz itt ringott bölcsőnk, szeretjük nagyon a fészek szerelmével. Gondolataink azonban a fészek peremén túl nőnek, s ezt a munkás-magyar-életet beleállítjuk még a természetfeletti élet sugárzatába, ez fejleszt gerincet munkánkba, s földízű gondolatainknak vastraverz alapokat ad. Ez a leány-tipus tudni fogja, hogyan kell az átmeneti dolgokból kihüvelyezni az örök értékeket. Tud imádkozni a női lélek finom rezdüléseivel. Liliomot lenget diadalmasan giz-gazos mocsár és láp felett is. Ez a lelkűiét szövi később a gyermeke fölé hajló édesanya homlokára a legszebb díszt. Házastársi viszonyában is nem önmagát, de Isten gondolatait keresi, még akkor is, ha a rózsákból csak töviseket kapna. Nem rabolja el a nemzet értékeit, de adja, áldozatos szívvel azokat. Megelégedett lesz a kastélyban, de a bogárhátú kis házikóban is. Városban, vagy elhagyatott pusztán, katedrán, virág vagy vete ményes-ágyak között, füstös konyhákban, szürke kattogású írógépek, unalmas irodafalak között, vagy foltozó kézimunka-asztal mellett. Nem éli ki magát zsúrasztalok mellett, füstös kávéházak tánc-őrületében. Eletértékeit nem külső csillogó cafrangokban keresi, de mint az a kis hóvirág is, önmagából igyekszik kiteremteni azokat. A szomorúak s a betegek fölé angyali gyöngédséggel tud hajolni, jóllehet az élet vérzi a lelkét. Mosolyt tud hinteni akkor is, mikor talán önszívére hullanak a könnyek.
