Állami gimnázium, Eger, 1943

13 a kör működésében a legnagyobb buzgalommal a Vili. osztály szerepelt. Csórja Csongor Vili. o. t. ifj. elnök nagyszerű érzékkel és igen agilisán vezette a kört. Indítványára hozzáfogott a Kör azoknak az idegen természettudományi műszavak­nak magyar szóval való pótlásához, amelyek még nem mentek át a nagyközönség használatába. Az elhangzott előadások nagy része fizikai tárgyú volt, szép szám­mal szerepelt a korszerű atomfizika is. Az üléseken Pánczél Dénes VIII. o. t. könyvtáros egy-egy új magyar természettudományi munkáról adott ismertetést. Érdekes jelenség, hogy a Kör. VIII. o. tagjainak mintegy fele készül mérnöki pályára. A nyugodt, tárgyilagos vitatkozókedv igen élénk volt a legtöbb ülésen. c) Szent Alajosnak, az ifjúság védőszentjének pártfogása alatt álló Mária- Kongregáció Olay István prézes vezetése mellett működött. A megrövidített iskolai esztendő munkájának célkitűzése az öntudatos, gyakorlati és áldozatkész magyar kongreganista lelkűiét megvalósítása volt. Az orosz harctéren küzdő honvédeinket a tagok imádságai kísérték. A kongregáció szakosztályai közül igen tevékeny munkát a missziós szakosztály fejtett ki Kozma Tibor VII. o. növendék vezetése mellett. A mindennapi imádságok és jócselekedetek felajánlásán kívül pogány gyermekek megkeresztelésére, újságokra, bélyegekre stb, az év folyamán 1405.96 pengőt küldöttünk be a missziós központba. A kongregáció gyűléseit kéthetenként tartotta. A tagok száma 31 volt. A május hónapra tervezett tag­avatás a tanévnek korábbi befejezése miatt elmaradt. A tisztikar tagjai: prefektus Bencsik Sándor VIH. o. t., jegyző Fekete Levente VIII. o. t., asszisztensek Nahóczki Emil és Ulicsák János Vili. o. tanulók, könyvtáros Tóth Loránd VIII. o. t., pénztáros Rózsás Ottó VI. o. t. d) A ipp sz. Dobó István-cserkészcsapat 1943/44. évi alakuló gyűlését november 4-én tartotta. A csapatmunka azonban ettől függetlenül egész nyáron folyt dr. Király István csapatparancsnok irányítása mellett Veress Ernő vm. tisztviselő h. parancsnok vezetése alatt. Az őrsök november 1-én megkoszorúzták a csapat halottjainak sírját. November 11-én ünnepélyes fogadalom-újítás volt a csapatotthonban. December 5-én Mikulás-estet rendezett a csapat, s a műsoros est keretében megemlékezutt a Kormányzó Úr névünnepéről. A december 20-án rendezett karácsonyfa-ünnepélyen a fiúk az összehozott élelmiszerrel és édességgel egy sokgyermekes családot ajándékoztak meg. A Magyar Cserkész Mozgalomtól január havában megindított textil-hulladék- gyüjtés során a csapat tagjai egy mázsánál több hulladékot gyűjtöttek. A március hó 4—26-ig rendezett őrsvezetői tanfolyamon a kereskedelmi iskola 15, a tanítóképző-intézet 10 és csapatunk 10 cserkésze vett részt. A tan­folyam parancsnoka Veress Ernő cs. tiszt volt. Május 29-től június 3-ig a Berva- völgyi cserkészparkban megtartott őrsvezető-képző táborozáson csapatunk 7 tagja vesz részt. A Füzesabonyban lakó cserkészeink »Csaba Vezér« raj név alatt Tóth Endre rajvezető vezetésével kezdték meg a cserkészmunkát. A raj létszáma közel 40 cserkész. Cserkészeink 1943. évi nyári cserkésztáborozásukat a Mónosbél melletti Vízfő-forrásnál rendezték meg, a tábor létszáma 3 tiszt és 44 cserkész volt. Az 1944. évi tábort július 2—16-ig tervezi a csapat a Felsőtárkány határában levő Barát-völgyben. e) Az Ifjúsági Sportkör 1943/44. évi működése. A Sportkör neve: Egri m. kir. állami gimnázium »Testgyakorló Kör«-e. Miskolci tankerület, középiskolai csoport. A Sportkör igazolási száma: 33, megalakulási éve: 1909. Tiszteletbeli

Next

/
Thumbnails
Contents