Állami gimnázium, Eger, 1942

46 Díjkedvezmény, illetőleg mentesség csak szabályszerű (bélyegmentes) folya- modási nyomtatványon előterjesztett kérelemre adható. A folyamodási űrlapot a díjkezelő tanár szeptember hóban fogja a tanulók közt kiosztani. A kérvények szeptember hó 15-ig nyújthatók be. A tanári testülettől megállapított és kirótt tandíj és fenntartási díj együttes összegét öt egyenlő részletben október, november, január, március és április hóban a hónap 5. napjáig kell postatakarékpénztári csekklapon befizetni. Javítóvizsgálatok. Az egy tárgyból bukott tanulóknak, ha javítóvizsgálatot akarnak tenni, tanulmányi értesítőjüket be kell adniok az igazgatói irodába. Két tárgyból bukott tanulók javító vizsgálatra nem kaphatnak engedélyt. A javító­vizsgálat alkalmával a Horthy Miklós ösztöndíj-alapra 25 P-t kell fizetni. A javító­vizsgálatok szeptember 2-án lesznek. * Az iskolaév kezdete. Szeptember 2—5-én különbözeti és magánvizsgálatok. Szeptember 9-én ünnepélyes Veni Sancte, az új tanulók felavatása, törvényolvasás és osztályrendezés. Szeptember 10-én megkezdődik a rendes tanítás. Általános tudnivalók: A vakációban az igazgató vagy helyettese kedden és pénteken délelőtt 10—12-ig tart hivatalos órát. Bármily ügyben akkor adunk felvilágosítást. Növendékeinkre az intézet fegyelmi szabályai a nyári vakációban is kötelezők. A tanári felügyelet és ellenőrzés a vakációra is kiterjed a V. K. M. 109.906/1939. IX. számú rendelete értelmében. A tanulóknak a vakáció folyamán elkövetett súlyosabb fegyelmi vétségeit az iskolai év megkezdésekor szabályszerű fegyelmi eljárás során fogjuk elbírálni. Tankönyvek az 1942—43. iskolai évre. I. osztály: Alszeghy—Sík—Brisits: Magyar olvasókönyv. Nagy J. Béla: Magyar nyelvtan. Jámbor—Kemenes: Latin nyelvtan. Esztergomy—Gaál—Nagy: Latin olvasókönyv. Kari—Temesy: A magyar föld és népe. Greguss—Kari: Kis Természetrajz. Gidró—Holenda: Mennyiségtan. Német—Solymoss: Daloskönyvünk. Cholnoky: Földrajzi iskolai atlasz. — Honvédelmi ismeretek I—II. II. osztály: Alszeghy—Sík—Brisits: Magyar olvasókönyv, Nagy J. Béla : Magyar nyelvtan. Jámbor—Kemenes: Latin nyelvtan. Esztergomy—Gál—Nagy: Latin olvasókönyv II. Kari—Temesy : A világrészek leíró földrajza. Greguss—Kari: Természetrajz II. Gidró—Holenda: Mennyiségtan. Német—Solymoss: Dalos­könyvünk. Cholnoky: Földrajzi isk. atlasz. — Honvédelmi ismeretek I—II. III. osztály: Alszeghy—Brisits—Sík: Magyar olvasókönyv III. Nagy J. Béla: Magyar nyelvtan. Jámbor—Kemenes: Latin nyelvtan. Esztergomy—Gál—Nagy: Latin olvasókönyv III. Kardeván : Német nyelvtan. Thienemann—Schwartz: Német nyelvkönyv II. kiadás. Balanyi—Balogh: Magyarország története. Kari—Temesy: Általános földrajz. Borosay—Holenda—Korányi: Mennyiségtan. Renner: Ter­mészettan. Német—Sólymos: Daloskönyvünk. Biró Béla: Művészeti alkotások III—IV. Cholnoky: Földrajzi isk. atlasz. Barthos—Kurucz: Egyetemes történelmi atlasz. — Honvédelmi ismeretek III—IV. IV. osztály: Somogyi—Sulyok: Magyar irod. olvasókönyv. Nagy J. Béla: Magyar nyelvtan. Nagy—Péterffy: Toldi. Jámbor—Kemenes: Latin nyelvtan. Esztergomy—Gál—'Nagy : Latin olvasókönyv IV. Kardeván: Német nyelvtan. Thienemann—Schwartz: Német nyelvkönyv 2. kiadás. Marczinkó—Pálfi—Várady : Európa történelme a honfoglalásig. Kerékgyártó—Somogyi: Ásványtan és földtan.

Next

/
Thumbnails
Contents