Állami gimnázium, Eger, 1940
5 kor a Gil kiképzés van. (Gil a. m.: Gioventu Italiana del Littorio = a Littorio olasz ifjúsága. Ez a neve annak a 8 millió tagot számláló ifjúsági szervezetnek, amely a fascista párt keretén belül már igen korán megkezdi a gyermek katonai és fascista szellemű kiképzését. Ez a nevelés csúcspontját a katonai szolgálat befejeztével éri el, amikor az ifjú hivatalosan a fascista párt tagja lesz). Kijön két nebuló a katedrához, még a könyveiket is ráteszik a nagyobb kényelem céljából. Olaszból fordítanak latinra, elemzéssel, majd latin szöveget olaszra. Az én magyar fülemnek furcsa a latin szavak olaszos kiejtése. Huszonöt percig voltunk jelen az órán. A latin az olasz középiskola egyik legfontosabb tantárgya. A római ősök nyelvének megtanítására, s ezen keresztül a római szellem elsajátítására az olasz iskola nagy gondot fordít. Ezután megtekintettük az intézetet. Bekukkantottunk két tornaórára is. Két tornaterem van; külön a fiúknak és külön a leányoknak. A fiúk cipőben, utcai ruhában gyakorlatoznak egy Gil tiszt vezényszavára. A leányok tornacipőben és tornaruhában voltak. Először játék volt, utána ritmikus tornagyakorlatok. Megnéztük az Aula Magnát, a dísztermet is. Ez óriási üres márványterem. Itt szokták a konferenciákat is tartani, mivel az intézet tanárainak a száma 80 körül van, míg a tanuló ifjúságé 1600 körül mozog. Megtekintettük a fizikai és kémiai előadótermet is, ahol éppen kísérlet folyt. A III. líceumi osztály volt jelen. Kivételesen mind leány, természetesen az olasz nőknél elengedhetetlen rúzzsal és lakkozással. Kőrútunk után visszatértünk az igazgatói irodába, ahol az egyik sarokban egy csillogó és érdekes műszer ötlik szemembe. Amint kérdezősködésemre kiderült, ez a különös jószág olyan rádiókészülék, amelynek a segítségével az igazgató bármely tanár óráját hallgathatja, sőt még bele is szólhat, ha akar, és a tanár is visszafelelhet. Persze csak akkor hallható a tanár előadása, ha a katedrán ül és belebeszél a mikrofonba. Nemigen használják, hiszen még a vicepreside sem ért a «pokolgép» kezeléséhez. Szerencsénkre itt a fizika-szakos tanár, és némi kísérletezés után működésbe is hozza. Halljuk különböző osztályokból a tanítást. Ezután megköszönjük a kitüntetően kedves fogadtatást. Szívélyes búcsút veszünk a vicepresidetől. Gazdag élményekkel hagyjuk el az olasz közoktatás pompás márványpalotáját, kissé irigyen is talán. Mikor építhetünk mi ilyen iskolákat, amilyeneket* a fascista imperium épít ifjúságának? Ami azonban a lényeget illeti, a modern s a kor színvonalán álló oktatást, nekünk sincs okunk szégyenkezni. Ha talán szerényebb milieuben is folyik le a magyar iskola munkája, a munka értéke és minősége nem marad el az olasz mögött. Ez az oktatásra vonatkozik. Amennyire ilyen rövid és futólagos látogatás után meg lehet állapítani vagy talán inkább csak megérezni, az ott folyó lelkes munkából úgy látom, mintha a nevelésben, a nevelő ráhatásban az olaszokat illetné a pálma. Egy bizonyos: az olasz tanárnak szinte korlátlan szabadsága van és alkalma nyílik arra, hogy tetszése és tehetsége szerint alakítsa a munkáját. Ez volt iskola- látogatásaim legkiemelkedőbb élménye, s ez foglalkoztatott a legjobban. Mikor Caesar impozáns bronzszobra mellett kiléptem az iskola kapuján, első gondolatom az egri Dobó István-gimnázium felé szállott, és önkénytelenül is össze kellett hasonlítanom a Giulio Cesare pompás márványpalotáját a mi iskolánkkal. Az összehasonlításkor rá kellett döbbennem arra a különbségre, ami a volt, és leendő világbirodalom fővárosának meg a megcsonkítottságából ébredni kezdő kis ország kisvárosának iskolája között van. De a nagy különbség ellenére is megtaláltam a lényeg azonosságát. Caesar, a római hős és államférfi, képviseli
