Állami gimnázium, Eger, 1935

HŐSI HALOTTAINK.

JANÁK VIKTOR dr. fanár ünnepi beszéde, amelyet hősi halottaink emléktáblájának leleplezése alkalmával mondott 1936. március 25-én.

Különös rendelése a sorsnak, hogy éppen én emlékezhetem meg ennek az intézetnek huszonegy hősi halottjáról! Ennek az intézetnek, melyben huszonkét éve kezdtem meg tanári pályámat az annyira emlékezetes 1914. esztendőben.

Telve voltam hittel, reménységgel, lelkesedéssel; mint ahogy a Ti lelketek is telve volt ugyanazokkal az érzésekkel. Hisz a legidősebb is közületek alig töltötte be a harmincadik évét s a legfiatalabb is csak a tizennyolcadikat.

Benneteket még nem csüggesztett el, nem őrölt meg az élet gondja, a mindennapi kenyér megszerzésének bizonytalansága. Ha küzdöttetek is tanulmányaitok befejezéséig, ezt könnyen viseltétek el, hisz az integer Magyarország mindnyájatoknak tudott kenyeret adni. Munkátok, tudástok gyümölcsét élvezhettétek. A Ti generációtok tudott lelkesedni ideális dolgokért, akart értük élni, de meg is tudott halni!

Egynek érzem magam Veletek! Hisz néhányofokkal itt, ebben az intézetben ismerkedtem meg. Én a kezdő lépést tettem meg pályámon, Ti készülőben voltatok, hogy elhagyjátok ezt az intézetet. Még ma is látom örömtől sugárzó, bizakodó szemeiteket, amint jövő életetek horizontját figyeltétek, melynek alján már vészes felhők kezdtek tornyosulni. De látom azokat is közületek, akjk már elhagyták ezt az intézetet, a velem egykorúakat, akikkel már egy honvédezredben harcoltam. Itt van az is, akivel legelőször kerültem ki a harctérre ezredünk- től elszakítva idegen ezredbe, akivel együtt szenvedtem végig a kárpáti téli harcokat. Mily jó volt ott egymást vigasztalnunk, bátorítanunk! De ott is elszakított bennünket egymástól egy váratlan támadás. Ö ott esett el, én sebesülten visszakerültem.

Váratlanul szakadt ránk a világháború! Reményeinket, szívünk mélyén melengetett terveinket: hivatásunk betöltését, családalapítást... úgy elsöpörte, mint a kitörő orkán a gyenge növényeket. Mi, akik visszakerültünk, csak reményeink megsemmisülését fájlaljuk. Benneteket gyökerestől tépett ki az orkán! Mi, akik visszatértünk, csak legszebb éveinket, reményeinket, terveinket temettük el. Ti nem fértetek vissza sohasem!