Állami gimnázium, Eger, 1935

6 példánkat, úgy — ha újra hív a Haza — áldozatunk nem lesz hiábavaló 1“ De feledjük e pillanatban a fájdalmat, amit elvesztésiek okozott! Tekintsük úgy 21 hősünk áldozatát, mint egy szebb, boldogabb jövő zálogát! S most mindnyájan, akik itt vagyunk, de különösen mi, ennek az intézetnek tanárai és tanítványai, fogadjuk meg, hogy huszonegy hősünk emlékét mindig ápolni fogjuk s példájukat mindenben követ­jük is! Ezt a fogadalmunkat örökségül hagyjuk az utánunk követke­zőknek is. Származásban, vallásban volt közietek különbség, de önfeláldozó hazaszeretetben egyek voltatok! Ezért a szent ideáért egybefolyó vé­retek oly igazi nemzeti egység, amely egy ezredév után második vér­szerződés módjára fogja megerősíteni nemzetünket! Mert csak ilyen igazi, vérrel szentelt nemzeti egység, amelyre Ti oly ragyogó példát adtatok, hozhatja vissza a mi régi, nagy Magyarországunkat. Ezért itt fogadalmat teszünk, hogy ez az Intézet, amelynek Ti ilyen példát adtatok, sohasem lesz a megkülönböztetés, a torzsalkodás intézete! Csak egyre törekszünk, hogy becsülettel, kötelességtudással s ha kell, vérünkkel is szolgáljuk azt a Hazát, amely ma annyira rá­szorult, hogy minden fia testvérként küzdjön érte! A Ti Neveitek fájdalmas, de egyben büszke dicsősége lesz min­dig Intézetünknek! S ha Ti, huszonegyen és sok-sok ezer mártírtársaitok véretek hullásával sem tudtátok Hazánk megcsonkítását megakadályozni, vére­tek mégsem hullt hiába ! A magyar becsület és vitézség tudata ma is félelmetes ellenségeink előtt! Ez a magyar becsület és vitézség annyi megpróbáltatás, annyi véráldozat után ki fogja vívni, Isten is úgy akarja, a magyar föltámadást!!

Next

/
Thumbnails
Contents