Állami gimnázium, Eger, 1934
tökéletességgel s csodálatra és követésreméltó módszerrel adta elő. Tudta a módját, miképen kell e tudományokat tanítványainak leikébe átönteni és azokat velük megkedvelteim. Hogy mily kiváló tanár volt, annak bizonysága, hogy még szegedi tanársága idején, 1896-ban, a szegedi reáliskola tanulóinak az ezredéves országos kiállításon kiállított ábrázoló geometriai rajzai gyönyörű kivitelükkel és a legapróbb részletekig terjedő pontosságukkal és szabatosságukkal közfelíűnést keltettek. A kiállítás bírálóbizottsága a megboldogultat kiváló sikereiért elismerő oklevéllel is kitüntette. A nagymélt. V. K. Minisztérium pedig ismételten megbízta hivatalos tankönyvbírálatokkal. Klug Lipóf: „Ábrázoló geometria“ és Borosay Dávid: „Geometria" c. tankönyveit ő bírálta. Mint igazgató intézetünk pedagógiai irányítását és adminisztrációs vezetését mintaszerűen végezte. A vezetésére bízott intézet fejlődése és jó hírnevének emelése érdekében sokat s mindig szeretettel dolgozott úgy a béke áldásos éveiben, mint az azt követő nehéz háborús esztendőkben. Minden gondolata, vágya intézetünk felvirágoztatásában összpontosult, ami céltudatos és lankadatlan munkásságával sikerült is neki. Figyelme, gondoskodása mindenre kiterjedt. Nagy súlyt helyezett a szertáraknak, s a természettudományok rohamos haladásának megfelelően különösen a fizikai és vegytani szertárak helyes irányú kiegészítésére. Élénk érdeklődéssel kísérte az ifjúság önképzőköri működését. Az ő buzdítására szélesedett ki az önképzőkör munkatere, amennyiben az ifjúság nemcsak irodalmi, hanem természettudományi kérdésekkel is kezdett foglalkozni. Sokat munkálkodott azon, hogy az iskola és a szülői ház közti kapcsolatot megteremtse, illetve mélyítse s hogy a nagyközönség intézetünkről s az abban folyó munkáról tudomást szerezzen. Szinte eseményszámba mentek városunkban azok az évenként ismétlődő előadások és hangversenyek, melyeket iskolánk igazgatósága idejében rendezett. Ugyanezen célból élénk tevékenységet fejtett ki az ismeretterjesztő előadások rendezése körül, ő maga is gyakran ült mint előadó a felolvasóasztal mellett. Ismeretterjesztő előadásainak címei: 1907-ben: Művészet a természetben. 1908-ban: A spiritizmus és a tudomány. 1911-ben: Természettudományok és a materializmus. Az ő kezdeményezésére alakult meg az 1908/9. tanévben a róm. kaf. tanulók hitéletének mélyítésére az ifjúsági Mária-kongregáció. Az 1911. évtől kezdve állandóan fáradozott azon terve megvalósításán, hogy a szegénysorsú tanulók részére egy, az iskolával kapcsolatos tápintézetet állítson fel. Hogy az ehhez szükséges tőke rendelkezésre álljon, kieszközölte, hogy Eger város tanácsa és Heves vármegye törvényhatósági bizottsága állandó évi hozzájárulást szavazott meg a fápintézeti alap javára. Az alap növelésére az iskola a művelt közönség bevonásával évenkint hangversenyt vagy előadást rendezett, úgyhogy a fápintézeti alap- 4 -