Állami gimnázium, Eger, 1931
48 ményt kérhetik azok a szülők, kiknek három gyermeke végez középvagy főiskolai tanulmányokat. Példás és jó magaviseletű tanulók, ha legalább általános jó előmenetelt tanúsítanak és vagyontalanságukat szegénységi bizonyítvánnyal igazolják, teljes díjmentességért folyamodhatnak. A kérvényeket szeptember 20.-ig kell benyújtani. A V. K. M. az engedélyezhető tandíjmentességek számát a tanulók összlétszámá- nak 8%-ában, az engedélyezhető tandíjkedvezmények számát pedig 15%-ban állapította meg. Tanférfiak gyermekei, továbbá hadiözvegyek, hadirokkanfak gyermekei és a hadiárvák azonban, ha a megkívánt tanulmányi eredménynek megfelelnek, %-on felül részesülnek tandíj- mentességben. Javító vizsgálatok. Az egy tárgyból bukott tanulóknak, ha javító vizsgálatot akarnak tenni, június hó 30-ig indexüket be kell adniok. Két tárgyból javító vizsgálat senkinek sem engedélyezhető. Ä javító, ranfetvkülönbözefi vizsgálatok szept. hó 3-án és 4-én lesznek. A magánvizsgálatok pontos idejét a hirdető táblán fogjuk közölni. A tanév megnyitása Veni Sancfeval szept. 8-án lesz, szept. 9-én törvényolvasás, osztályrendezés és 10 órától rendes tanítás. A szünidőben az igazgató vagy helyettese kedden és pénteken délelőtt 9—11-ig tart hivatalos órát. Bármely ügyben ekkor adunk felvilágosítást. Növendékeinkre az intézet fegyelmi szabályai a nyári szünidőben is kötelezők.