Állami gimnázium, Eger, 1929

13 már iff is megnehezítik felvételi vizsgálattal és legalább jórendű bizo­nyítvány követelésével. Joggal 1 Ha valahol, úgy itt kell megkívánnunk az igazi elhivatottságot és rátermettséget. Eljutottam tárgyam második pontjához, azokhoz az élethivatások­hoz, amelyekre való készülés csak a jól sikerült érettségi után kezdőd­hetik, a papi, tanári, orvosi, sokfajta mérnöki, katonai, jogi, állatorvosi, kertészeti tanári, jegyzői stb. pályákhoz. Tanácsot adni, ki milyen pályára lépjen, csak egyet lehet: arra, amelyre igazán rátermettséget és elhivatást érez, mert az már is bizonyos garancia arra, hogy bol­dogulni fog úgy magasabb tanulmányai alatt, mint későbben az életben. Nagyon szívesen megengedem, hogy kivételek is vannak, amikor igen fontos egyéni, jobban mondva családi körülmények másfelé tere­lik az ifjút. A jómódú földbirtokos, gazdag gyáros és nagykereskedő, kitűnő forgalmú irodával rendelkező ügyvéd stb. jogosan elvárhatja fiától, hogy folytassa apja munkáját, a maga és családja javára. Hiszen a józan ész is amellett szól, hogy legyen tradíció a foglalkozásokban; a tehetség öröklődik és az utódok sorozata kiváló egyéneket teremthet egyazon foglalkozásban. E részletkérdésnél sokkal súlyosabb az intellektuális pályákon való elhelyezkedés lehetősége. Sehol sincsen olyan nagy túltermelés mint éppen itt, a diplomás emberek pályáin. Nem illusztrálom ezt a tényt. Mindenki tud a villamos kalauz vagy kocsivezető mérnökről, a fürdőben jegyszedő orvosról, a diplomás munkásról és hólapáíolóról. A diplomás proletárság sajnos ma már szomorú valóság. Hol van a baj oka és mi lehetne a segítés módja? Mint tanár és mint ember tapasztalataim alapján az a vélemé­nyem, hogy nagyon sok oda nem való, tehetség nélküli, nem hivatott ember tódul az egyetemi vagy főiskolai végzettséget kívánó pályákra. Már a háború előtt is, de különösen utána megkezdődött az egészség­telen tódulás a középiskola felé. Nálunk a középiskolába való törek­véssel párhuzamosan halad — sokszor mint indító ok — valami egész­ségtelen felfogás. Belopakodott a lelkekbe, a köztudatba és közérzésbe a fizikai munkától való irtózás és ami még rosszabb, annak lenézése, megvetése. Nem azért keresik fel a középiskolát, hogy bizonyos fokú tudás és műveltség megszerzése után mindenki a neki megfelelő pályára mehessen, hanem, hogy „úr“ lehessen. Véleményem az, hogy az ele­miből a középiskolába, onnan az egyetemre, az egyetemről állásba csak igazán arra valók mehessenek. Ha ezt valóban szigorúan és követ­kezetesen keresztülviszik, tíz év múlva nem lesz túltermelés a diplo­más pályákon. Sorsdöntő korban élünk. A mi napjaink fájdalmasan szomorú viszonyait nem szabad állandóknak feltételeznünk és nem szabad elcsüg­gednünk. Ennek a nemzedéknek sokat és falán sokáig kell még szén-

Next

/
Thumbnails
Contents