Állami gimnázium, Eger, 1929

10 — hogy az érettségin meg fog felelni. Tehát az iskola itt már erősen szelektál. A szülők nagyon zokon veszik, megharagszanak, ha bármilyen kíméletesen azt mondjuk, hogy gyermeküknek más pályát válassza­nak a IV. osztály után, mert meggyőződésünk szerint a magasabb osz­tályokat nem fogja bírni. Egyenesen sértésnek veszik és tovább eről­tetik a tanulást instruktorokkal és minden lehető módon. A vége ren­desen az, hogy életéből néhány értékes évet elvesztve 16—18 éves korából, kimaradni kénytelen. Lesajnálva, lenézve, önbecsülését, munka­kedvét, kezdeményező erejét elveszítve, eltunyulva félbemaradt, sehová sem tartozó valaki lesz belőle. Vagy a legjobb esetben könyörületből esetleg javítóval átmászik az érettségin. És hová megy ma evvel a papí­rossal, amikor a jó érettek is alig kapnak helyet az egyetemeken ? Szerencsétlen páriát csináltak belőlük a szülők és mert a boldogulást hamis úton keresték, a kudarcért az iskolát teszik felelőssé igen gyakran, holott ártatlan benne. Amikor más pályát javasolt, nem hittek neki. Minden magyar tanártársam nevében kérem igen tisztelt Szülő­társaimat, higgyenek az iskolának és bízzanak tanárai jóhiszeműségé­ben. Fájdalommal érezzük, hogy a szülők a közvélemény nagy részé­ben bizonyos ellenérzés fejlődött ki a középiskolai tanárság iránt, semmi másért, csak kiválogató, szelektáló munkája miatt. Pedig a tanár­ság nem ezt érdemli. Hivatása nehéz és felelősségteljes, munkájában magasabb szempontok is vezetik. Az állam és a társadalom érdeke, hogy minden ember arra a helyre kerüljön, ahol a legtöbbet használ­hat a köznek. Iparkodjanak a szülők — éppen gyermekeik érdekében — szintén magasabb szempontból szemlélni a kérdést, jóhiszeműen és okosan. Boldogulni és boldogoknak lenni csak azon pályán tudunk, amelynek megfelelni is tudunk. Speciálisan magyar szemmel nézve, értem a szülők indokolatlan idegenkedését a kereskedelmi és ipari pályáktól. Magyar betegség ez is; nem „úri“ foglalkozások. Régmúlt idők szomorú maradványa. A középosztálynak, különösen annak alsóbb tagozatának fel kell ébrednie végre valahára és rá kell magát vetni a gazdasági élet gyakorlati pályáira, a kereskedelem és ipar gyümölcsöttermő, hasznothajtó területére, amelyet lassankint és harcnélkül átengedett másoknak, holott nívójá­nak kívánatos emelésére magasabb intelligenciájánál fogva éppen ő volna hivatott. Ez is a kultúrfölény egy lépcsője. Tegyünk le régi, megrögzött előítéleteinkről. Engedjük gyerme­keinket a középiskola IV. osztálya után — egészséges tesííel-lélekkel — gyakorlati pályákra, akár iparira, akár kereskedelmire. Azt a vagyont, amelyet instruktorokra, osztályismétlésekre elpocsékolnánk, adjuk oda nekik forgótőkéül vállalkozásaik kezdetéhez. Neveljünk igazán

Next

/
Thumbnails
Contents