Állami gimnázium, Eger, 1928

GAAL MÓZES.

I.

1920. május havában, reggeli nyolc óra előtt, egy barátságos arcú, szakállas úr lépett be iskolánk első osztályának termébe s a zajongó és csevegő diákok nagy álmélkodására szíves szóval rájuk köszönt:

— Jó reggelt gyerekek!

A fiúk bámészkodva, némán meredtek rá, senki sem mert beszédbe elegyedni az ismeretlen, jóságos tekintetű öreg úrral, míg ez újra meg nem szólalt:

— No, hát mondjátok ti is, hogy jó reggelt 1 Aztán ismerjetek meg engem. Én vagyok a főigazgatói

Ilyen volt Gaal Mózes beköszöntője.

1929. áprilisában, szemében a fájdalom borújával, hosszasan végighordozta tekintetét az egybegyült tanárokon:

— Mégegyszer végignézem az én derék munkatársaimat.

Ilyen volt Gaal Mózes búcsúja.

A két dátum közé eső években élveztük szeretetének áldó melegét, bölcsességének nemes, puritán gondolatait, derűs humorának munkát könnyítő villanásait.

Gaal Mózes pedagógiájának alapja a szeretet, módszere a türelem, lelkesedés és önfeláldozás, célja az egész emberré nevelés. Az ő iskolája nem rideg „szekunda-kaszárnya,“ hanem vonzó, meleg otthona az ifjúságnak; az ő tanítványai nem tanártól irtózó diákok, hanem az „iskolacsaládnak“ egymást szerető testvérei; az ő oktatása nem leckefeladás és kikérdezés, hanem érdekes, színes, mindenkit a közös munkába bevonó beszélgetés, melynek minden mondatán figyelve csüng a leglustább diák is.

Gaal Mózes derűs, költői lelke irtózik a póztól és sablontól. Hivatalos látogatásai előtt nem szorong sem tanár, sem tanítvány. Nem kiséri a hűvös főigazgató zord nimbusza: szívesen invitálják óráikra a tanárok és érkezésének örülnek a diákok. Nem zavarja a munka lefolyását. Beül az egyik padba, figyel, szemlél. Éles szemét nem kerüli el semmi.

Gaal Mózes nemcsak nevelő, hanem költő is. Ezért nem követi a pedagógia merev kategóriáit. Az élet gazdag, változatos adottságai — melyeket az író jobban lát, mint a hétköznap embere — állandóan új didaktikai mesterfogásokat követelnek. Ezeknek megkonstruálásához