Állami gimnázium, Eger, 1928

53 A JÖVŐ ISKOLAI ÉVRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ. Iskolánk és a középiskolai reform. Az 1924. évi XI. t.-c. a közép­iskolákat újjászervezte s az eddigi két típus helyett hármat (gimn., reálgimn., reáliskola) létesített. Iskolánk továbbra is reáliskolának ma­radt meg, csak a tanterve szenved némi módosulást. Az új tanterv a jövő tanévben a VI. osztályban is életbe lép. Itt említjük meg, hogy az 1924. XI. t.-c. értelmében a reáliskolák érettségi bizonyítványa is (épúgy, mint a többi középiskoláké) mind­egyik főiskolára való felvételre jogosít. Felvétel. Az 1929—30. tanévre július hó 1-én és 2-án és folyta­tólag szept. hó 2-án és 3-án vesszük fel a növendékeket. A felvételre a tanulónak lehetőleg szülőjével vagy annak helyettesével kell meg­jelennie és be kell adnia utolsó iskolai bizonyítványát s az első felvétel alkalmával még születési anyakönyvi kivonatát és himlőoltási bizo­nyítványát. Az I. osztályba elemi iskolai bizonyítványa alapján csak olyan növendék vehető fel, aki szeptember 1-ig 9. évét már teljesen betölti s az elemi iskola négy alsó osztályát sikerrel elvégezte. Díjak. 1. A felvétel alkalmával fizetendő: felvételi díj 8 P, vegyes díj 8 P, fenntartási és tatarozási járulék I. fele 4 P, testnevelési alap I. fele 1 P 20 f, kötelező filmelőadásokra 2 P 24 f és a Magyar Iskola- Szanatorium Egyesület céljaira 1 P, összesen 24 P 44 f; továbbá az ellenőrző naplóért 26 f. Az egész tandíjmentes tanulók a Magyar Iskola- Szanatorium Egyesület javára szedett díjak alól felmentést kapnak. 2. Január hó első felében fizetendő: a fenntartási és tatarozási járu­lék II. fele 4 P, a testnevelési alap II. fele 1.20 P (összesen 5.20 P). — A tandíjmentes és a tandíjkedvezményben részesülő tanulók a fenn­tartási járulék II. felének fizetése alól felmentést kapnak. 3. Tandíj. Az évi tandíj 40 P s az négy egyenlő részletben (október, december, március és május 3-ig) postatakarékpénztár útján fizetendő. Közalkalmazottak, hadiözvegyek és rokkantak gyermekei, legalább elégséges előmenetel mellett, kedvezményes tandíjat—évi 20 P-t fizet­nek, ha ezirányú igényüket bejelentik és jogosultságukat igazolják. Ugyanezt a kedvezményt kérhetik azok a szülők, kiknek három gyer­meke végez közép- vagy főiskolai tanulmányokat. Példás és jó maga­viseletű tanulók, ha legalább annyi jeles és jó érdemjegyük van együtt­XV.

Next

/
Thumbnails
Contents