Állami gimnázium, Eger, 1924
4 II. Fidatok az 1924- 1925. tanév történetéhez. A tanév lefolyása Augusztus 29--én tartottuk az afakuló tanácskozást, 30=án voltak a javítóvizsgátatok, szeptember 1-3 napjain magánvizsgálatok és az utólagos beiratások. fi tanévet az egyes vallásfelekezetek templomaiban- tartott istentisztelettel («Veni Sancte») szeptember 4=én nyitottuk meg. flz igazgató évnyitó-beszéde után ugyancsak e napon rendeztük el az osztályokat s megmagyaráztuk a fegyelmi szabályokat, fi rendes tanítást szeptember 5-én kezdtük s a hivatalos szüneteket leszámítva, megszakítás nétkfíl folytattuk bezárólag június 18-ig. Június 19—26. közt tartottuk a befejező összefoglaló- sokat s 28=án zártuk be ünnepéllyel a tanévet. Iskolánk és a középiskolai reform, fiz 1924. évi XI. t.-c. a középiskolákat újjászervezte s az eddigi két típus (főgimnázium és főreáliskola) helyére három típust (gimnázium, reálgimnázium, reáliskola) létesített. Iskolánk továbbra is reáliskolának maradt, de az idézett törvénynek azon intézkedése, hogy mind* egyik középiskola érettségi bizonyítványa valamennyi főiskolára való felvételre jogosít, mégis lényegesen érinti s további fejlődésére is bizonyára hatással lesz. Némileg módosúlt a tanterv is s ez az új tanterv az I. osztályban már az 1924- 25. tanévvel életbe lépett. Lényeges újítás, hogy a rajz, mely eddig^ csak a Ili. osztályban kezdődött, az I. és II. osztálynak is rendes tárgya lett. Intézetünk új tankerületi beosztása. Múlt évi Értesítőnkben már jeleztük, hogy a kassai tankerület megszüntetése következtében iskolánk a budapest* vidéki tankerületbe nyer újból beosztást, ahová 1920. előtt tartozott. Dr. Mázy Engelbert volt kassai tankerületi főigazgatótól még az 1923—24. tanév végén búcsúztunk, de az a szeretet, melyet az intézet, a tanári testület és a tanuló ifjúság iránt mindenkor táplált, kedves emlékképen él lelkűnkben. — Új főigazgatónkat, Gaál Mózest, az élesszemű, gyermekszerető, a becsületes mun* kát mindenkor örömmel értékelő nagy paedagegust, már régi ismerősként üdvözöltük ez évi első látogatása alkalmával, amikor örömmel tapasztaltuk, hogy ama 4 év óta, amely óta tőle elszakadtunk, semmit sem változott. Ma is az ifjúságnak szerető és szeretett Mózsi bácsija. Ma is ünnepet jelent az isko- Iában az ő megjelenése, de a munkának az ünnepet. Vidám kedélyével a csüg* gedőkbe új lelket s ama hitével, hogy csak szivesen végzett becsületes mun* kával lehet lesújtott hazánk jobb sorsát előkészíteni, a fáradtakba új erőt és kitartást tud önteni. A tanári testület. Dr. Philipp Kálmán, ki már 1924. elejétől szabadságolva volt, e tanévben sem kezdte meg működését s 1925. junius hó végével nyu* galomba vonul, flz intézet a modern nyelvek tanítási módszerével irodalmilag is foglalkozó értékes tanerőt veszített el benne s mivel Hensch Béla, kit a Nm. VKMin. (83,014/1924. sz.) Kisvárdáról helyezett át, a latin és német nyelv tani* fására van képesítve, az intézetnek most már képesített francia-szakos tanára nincsen. Hensch 1924. szeptember hó végén foglalta el állását, fi rendes tár* gyak tanárainak személyzetében más változás nem történt s így október hó elejétől a tantárgyfelosztást nem kellett változtatnunk. De megvált az intézet* tői egyéb nagymérvű elfoglaltsága miatt Fekecs Sándor, az éneknek igen buzgó s szakavatott tanítója, ki rövid bárom és fél év alatt énekkarunkat magas szín* vonalra emelte. Munkásságáért e helyen is elismerésemet s köszönetemet nyilvánítom. E tanévben az énektanítást Vucskits Jenő látta el, az ő kitűnő vezetése alatt is fejlődött énekkarunk. fi tanárok egészségi állapota kielégítő volt, betegség miatt csak néhányat (Bánhidy, Vucskits, Csoltkó, Loykó) kellett rövidebb ideig belyettesitenünk. fi tanárok intézeti munkakörét külön fejezetben közlöm. E helyen egyéb munkásságukat említem meg. fi keltő tanerővel nem rendelkező helybeli tanintézeteket néhány óra vállalásával a lefolyt tanévben is többen kisegítették, fiz Angolkisasszonyok intézetében (Keresk, és gimn.) tanított Czúnya Sándor és Vucskits Jenő, az érseki r. katb. fiúkereskedelmi iskolában Bánbidy Ödön és Kántor Nándor, a közigazgatási tanfolyamon Czúnya Sándor és Vucskits Jenő. Vucskits Jenő a jegyzői internátus igazgatói állását foglalta el november hóban. Irodalmi munkásságot fejtettek ki s előadásokkal közreműködtek: 1) Dr. Bárány László: Bőrbás Vince egri diákévei (K. M. Term. Társ. Botanikai szakoszt. nov. ülésén), Adatok a Sibiraea croatica Deg. vegetatív szerveinek szövettani isme