Állami gimnázium, Eger, 1923
39 finom reagenciáit. A közösség kifejező ereje akkora finomságú lesz, amekkorával klasszikusaihoz közeledik. Eszerint az irodalomtörténet tanításánál sem nyomhatják el az instruktiv szempontok a szépséget. Maradjon meg módszernek: az otthon elolvastatott darab ismeretes tartalmához, szavaihoz fűzzük hozzá megjegyzéseinket, szempontjainkat, értelmezéseinket, szóval amit meg* és följegyeztetni akarunk. Aztán megállás, megszakítás nélkül olvastatunk szépen, átérezve, mimikával, amire mindig kalkulust írunk. Bajunk a régi magyar irodalom szépségeinek megéreztetésénól lesz leginkább. Ennek okairól beszéltünk a bevezetésben. Fő ok az, hogy történelmi élmény csak a jelen élményein épülhet föl, ilyen ok pedig — legalább öntudatos — alig van a tanulóknak. De azért a nyelvi nehézségek (ismétlés, tapogatódzás, clnyujtottság stb.) nem fogják őket zavarni, mert hiszen a stílusmegbeszéléseken a szemük előtt emeltük ki a tökéletlenebből a tökéletesebbet. Annyit legalább is el kellett így érnünk, hogy a régi irodalom termékeinek egyike se tegyen komikus hatást az archaizmusok, pontatlanságok, közbeszőtt elmélkedések miatt. A szerkezetek pongyola elnyujtottsága legjobban zavarja őket. Ezeket a szerkezeteket átíratjuk szép, hangulatos prózába s elhagyjuk belőlük azt, ami fölösleges. Az elnyujtottság zavaró hatásai ellen bizonyos megjegy- zésekkel is küzdhetünk. Hivatkozunk gyermekekre, öreg emberekre, akik még, vagy már nem tudnak különbséget tenni fölösleges és nem fölös" leges közt, azért lassan, tempósan, ráérősen mindent elmondanak. így a régi irodalom is. Nem is az egésznek, hanem a részleteknek szépségei itt az elbájolok (pl. Gyöngyösinél) s a részletek szépségeit tökéletesen kiaknázva, elszavaltatva többet érünk el, mintha a Murányi Vénust föladjuk magánolvasmánynak. Figyelmeztessük a tanulót, hogy a hazai és európai áramkörbe való bekapcsolódás hiányát érzik olyan sokáig az írók, a lángelmék, akikből nem elég sok, hanem nagyon sok termett a magyar* ság fáján. — Viszont mondjuk, vagy inkább mutassuk meg nyiltan, mennyi a kontár, a száraz, a vénátalan, aki tán hiúságból, ötletszerűség* bői írt s akit mégis nagyon meg kell tisztelnünk, mert pennája volt olyan koroknak, melyek nem nagyra tartották a pennát. Az effajta írók inven* cióján meg is látszik, hogy semminő mélyebb lelki szükség nem hajtotta őket az írásra. - Effajta nyilatkozatok sokat ledöntögetnek abból a falból, mely az ifjúság lelkében a régi és új irodalom között emelkedik. Ledöntögetnek pedig azért, mert megjegyzéseinkből látják, hogy nem «hivatalból», ok nélkül, pedagógiai műhangulatok fölkeltése céljából terítjük rá a régiségre a dicséretnek, vagy gáncsnak vizes lepedőjét. Látja mindenki, ha dicsérünk, magunk is meg vag.unk hatva, ha gáncsolunk, nem vagyunk igazságtalanok. A dolgozatok hármas iránya megmarad. Az invenció egyre bővüljön azzal is, hogy a forrásokat dolgozzák föl. Az invenció szempontjainak legfőbbjeit mindig közös munkával állapítjuk meg. S ha a tanár élményeket követel a stílusban is, nem tesz oka panaszkodnia arról, hogy tanítványai összelopkodják a dolgozatot. Hogyan lophat az, akinek ismerem a tehetségét, invenció-készségét s fogalom-fölosztó jártasságát, stílusát ? - A dolgozat hosszúságát az egyének rátermettsége, invenció*
