Állami gimnázium, Eger, 1923
18 titkainak kérdésére érdekes világosság derülne. R nebulók egyelőre meg* elégszenek azzal, hogy e mondatok ritmusát a szók kihagyásával elbug* juk, elbrummogjuk, vagy eldaloljuk. Ez generális jókedvre hangolja az „elemeket“, H jókedv árjában pedig közöljük velük a mi nagy igazságunkat: a mondat gondolati rendjét a betűképekkel beléjük idegzett vázak, a ritmikus rendjét, vagyis zenei szépségét pedig ez a bizonyos brumme* gás biztosítja, amely az imént hangzott a fülükbe. Ez a két világbéli rend a mondatban összefonódik, kereszteződik olyan formán, mintha egy világos, célra törő egyenesen ritmikus csomópontok keletkeznének s e csomópontok mellett hol közelebb, hol távolabb gyűrűk és vetődések észlelhetők. Elméleti fölbontásuk fölötte nehéz dolog, de ha csak kicsit megközelítjük is fátyolos titkaikat, annál jobban, tudatosabban élvezzük nagy íróink 'magyar zamatosságát. Titkait megtanulni leginkább gyakorlatból lehet s errevalók a hallásfejlesztő gyakorlatok. (E gyakorlatok rész* letes ismertetésére mindjárt rátérünk.) Mikor az egyszerű mondat betűképeit már vérűkké válattuk, könnyű lesz a dolgunk. Átmegyünk az összetett mondatra és a melléren* delést, meg az alárendelést megint csak betűképekkel tesszük állandóan élménnyé, H gyakorlatokból induljunk ki itt is, s eleinte a jó mellé* és alárendeléseket élményesítsük; később, ba már ez is a vérükké vált, rá* térünk a hibásakra és a már vérré vált hibátlanokhoz mérjük őket. ]e= löljük a mellérendelt mondatokat az ábécé nagy betűivel, a köztük lévő laza viszonyt is jelekkel, (ficső 13 a kapcsolatos, —=B az ellentétes, fWB a magyarázó, H>-B a következtető, fi v. B a vátasztó viszonyok jelei.) Hz alárendelt mondatok keletkezését is ábrázoljuk. Vegyünk fel egy nagy A főmondatot, bele, a „gyomrába“ írjuk a mondatrészek rö= vidített jeleit, fl főmondatból valaminő ok miatt „kiveszünk“ egy mondat* részt, „kiugratjuk“ belőle (ezt is ábrázoljuk!), mondattá alakítjuk és az ilyen mondatokká ugrasztott mondatrészeket jellegzetes kötőszókkal köt* jük a tartó=gazdáikboz, melyek testéből hasadtak ki. Könnyen megértik és soha el nem felejtik ábrázolásainkat, úgy hogy nem bosszú idő múlva itt is jelekben állapodhatunk meg : n a egy fő* és egy belőle származott mellékmondat képe; a vízszintes aláhúzás a főmondat biztos állását, tartó=szerepét ábrázolja, a kis „a“ alatti hullámvonal a magában meg nem állást, a tartottságot jelentő és arra is jó, hogy a kis „a“ hullámvonalas jelét a már lefoglalt alany=jellel össze ne tévesszék. Persze ügyelünk arra is, bogy az egy testből hasadt mellékmondatokat azonos betűkkel jelöljük ! — Példáúl ez a képlet: «fl<s\bB, b, b’» — annyit jelentene, hogy van két, kapcsolatos viszonyban lévő főmondatunk, a nagy B=nek van egy mellékmondata, a kis b, ennek viszont egy másik mellékmondata, a kis b’, s így a kis b relatív főmondatává lett a kis b’*nek. Lassandassan egybeáll előttük a mondat matematikája és fizikája, logikai belső rendje, statikája és dinamikája. Nagy előnye ez nemcsak az okos koncentrációnak, hanem nagy öröme a nem nyelvész tanár*típusnak, melynek bizony, a magyar iskola belső élete nagy kárára, úgyis az a felfogása, hogy semmi köze neki a fiúk «stílusához». De itt sem állhatunk meg. Képelésiink és élményesítésünk alapvető munkája révén egyre bátrabban haladhatunk
