Állami gimnázium, Eger, 1914

7 — zépiskolai törvényünk megalkotása óta 32 év telt el, de azóta alig történt érdemleges és korszerű változtatás középiskolá­ink szervezetében. A legégetőbb bajok sem nyertek orvoslást. A többi között az illetékes körök már évek óta sürgetik reális­koláinknak a gimnáziumokkal való egyenjogúsítását, mégis mindezideig e fontos társadalmi, mondhatjuk azt is, hogy élet­bevágó nemzetgazdasági kérdésben mindössze annyi történt, hogy reáliskolát végzett tanulóink valamelyik nyilvános fő­gimnáziumban latin nyelvi kiegészítő érettségi vizsgálatot te­hetnek. miáltal a jogi. orvosi és tanári pályára is léphetnek. Közoktatásügyi kormányunk bizonyára orvosolta volna már középiskoláink égető bajait, ha társadalmunk is eréllyel sürgetné a középfokú oktatásnak a tudományok haladása és a gyakorlati élet követelményei szerint való újjászervezését. A reáliskolák annyit sürgetett egyenjogúsításának kérdése is megoldást nyert volna már, ha a társadalom hathatós támoga­tásával segítségére sietett volna az egyenjogúsításért küzdő illetékes tényezőknek. Nemzeti életünk terén alig van fontosabb teendőnk, mint szellemi és erkölcsi tökéletesedésünket szolgáló intézményeink fejlesztése, mert a történelem tanúsága szerint csak a vallás­erkölcsi élet megeiősítésével és a műveltség terjesztésével biz­tosíthatjuk nemzeti létünket és tehetjük naggyá, hatalmassá nemzetünket. Tagadhatatlan, hogy a vallás-erkölcsi alapon nyugvó műveltséget terjesztő intézményeink közül középisko­láinkhoz fűződnek legfontosabb nemzeti érdekeink, mert hi­szen ezekből kerülnek ki művelt társadalmunknak tagjai és nemzeti életünket irányító férfiaink, ezért középiskoláink fej­lesztésére. gondozására kellene fordítanunk szellemi és anyagi erőink legjavát. A nyugati államok, élükön a nagy, hatalmas, nemzeti életerőtől duzzadó német birodalommal, elsőrendű államfeladatnak tekintik középiskoláik korszerű fejlesztését és művelt társadalmuk az irányadó körökkel vállvetve munkál­kodik azok színvonalának emelésén. A mi társadalmunk illeté­kes helyen nem sürgeti a tanférfiak által feltárt bajok gyöke­res orvoslását, hanem megelégszik az iskolák ellen való pana­szok folytonos hangoztatásával. Innen van a mi lassú haladá­sunk és sok tekintetben való elmaradottságunk. Elvitázhataí- íény, hogy a német nemzetet iskolái tették naggyá és hatal­massá.

Next

/
Thumbnails
Contents