Állami gimnázium, Eger, 1913

— 35 — tős reform volt a száraz és unalmas római királymondáknak az alsó osztályú tanításból való kiküszöbölése és a külföldön is bevált kitűnő Dent-féle olvasókönyvek behozatala. Kívánatos volna, hogy a többi osztályokban is a tanulók harci kiképzése helyett, a sok háború történeti ismertetése helyett, amelyre a mai tantervben bő alkalom nyílik (De bello Gallico, Livius, Tacitus stb.) a nevelés eszközeit jobban szolgáló erkölcsi, költői és bölcseleti tárgyú művek vétessenek fel a tantervbe.1 Azonkívül igen szükséges volna, hogy megvalósuljanak Spitkó főigazgató javaslatai, amelyek szerint a latin az alsó osztályból feljebb vitessék és hogy a minisztérium dolgoztassa ki a latin nyelv tanításának metodikáját és didaktikáját egész részletességgel és küldje meg több példányban minden inté­zetnek. Ezek volnának a legsürgősebb teendők az egyes szaktár­gyak reformjánál. Mindezeket a legbehatóbb mérlegelés tár­gyává kell tennie az 0. K. Tanács tantervkészítő és a reformot megalkotni első sorban hivatott bizottságának. Akár létesül az új típus, akár nem, ezen követelések elől el nem zárkózhatik, ha korunk haladásával lépést akar tartani. De az összes reformokat feltétlenül kell, hogy betetőzze az összes középfokú intézmények egyenlő jogosításának törvé­nyes biztosítása, ami nélkül a reformnak bármily szerencsés megalkotása illuzóriussá válthatig. Ha igazán küzdeni akarunk a »febris gymnasialis«, a gimnáziumokba tódulás veszélye ellen, úgy meg kell adnunk az összes fakultásokra való belépés jogát (kivéve a theológiára) a főreáliskoláknak és a szervezendő reformgimnaziumoknak is. Tanulmányom azon részében, mely­ben a külföldi nevezetesebb államok középiskoláinak szerve­zetét vázlatosan ismertettem, rámutattam arra, hogy a külföldi államok is megadták az összes típusoknak az egyenlő jogosí­tást és ezen intézkedés igen jól bevált. E nélkül reáliskoláink továbbra is az igazi tekintély nélkül fognak szűkölködni, láto­gatottságuk, különösen a felső osztályokban, továbbra is gyér lesz, a gimnáziumok zsúfoltsága nem fog megszűnni, a szük­1 Sebestyén Károly: Iskolai klasszikusaink erkölcsi értékéről. M. Paed. 1909. 3

Next

/
Thumbnails
Contents