Állami gimnázium, Eger, 1913

155 -­a) Szeptember 4-én történt az 1913—14. tanév ünnepélyes megnyitása, mely alkalommal az igazgató az iskola céljának és a tanulók kötelességeinek ismertetésével kapcsolatosan buzdí- toita az ifjúságot jó magaviseletre, szorgalomra és kitartásra. Felolvastattak az iskola fegyelmi szabályai és az ifjúsági ének­és zenekar megfelelő darabokat adott elő. b) Október 6-án az aradi vértanúk emlékezetére az ifjúság rendezett ünnepélyt a »Bajza Önképzőkörében. (I. Ónk. jelent.) c) November 19-én megdicsőült Felséges királyasszonyunk emlékére rendezett gyászünnepélynek a következő műsora volt: 1. Himnusz. Előadja az ifjúsági ének- és zenekar. 2. »A nagy sírra.« Sebestyén Károlytól. Szavalja: Jolbey József VI. o. t. 3. Az inisfarei harang. Előadja az ifj. énekkar. 4. ünnepi be­széd. Tartja Bertalan József tanár. 5. A királyné kedvenc ma­gyar nótái. Előadja az ifj. zenekar. 6. Erzsébet, Váradi An­taltól. Szavalja Klausz Imre VIII. o. t. 7. Szózat. Előadja az ifj. ének- és zenekar. d) December 13-án Eötvös József báró születésénék szá­zadik évfordulójának emlékezetére az ifjúság rendezett ünnepélyt a »Bajza Onképzőkör«-ben. (1. Ónk. jelent.) e) Március 4-én és 5-én a létesítendő tápintézet javára városunk művelt közönségének bevonásával nagyobb szabású és minden tekintetben igen szépen sikerült ifjúsági hangversenyt rendeztünk az intézet tornatermében. Az ünnepély műsora a következő volt: 1. Jótékonyság: Prológus, (allegorikus képben) alakítják: Jótékonyság: Dobay Sári; Szeretet: Mednyánszky Manci; Hála: Nánássy Noémi; Hatalom: Ferenczi Mariska; Fényűzés: Hibay Anci; Gazdagság: Ungár Margit úrleányok. Angyalok: Bartha Elemér III. o. t., Gáspárdy Géza III. o. t. Kisérő ének: Major I. Gyula: »A szegény gyermekekért«, énekli az ifjúsági énekkar. — 2. Heine-Schuman: a) »Nem sújt a vád«... b) »A két gránátos«. Klinkowsztroem-Fischoff: »A kertben, hol a rózsák...« énekli: Koncz Ferenc VIII. o. t., zongorán kiséri: Cziczka Angéla énektanárnő. — Mendelssohn: Rondo capricioso. Játsza: Arnótfalvy Relli úrleány. — 4. Vojtkó Pál: »A műked­velő előadás.« Víg jelenet, előadják: Böske, háziasszony — Eperjessy Irén; Margit, barátnője — Légmán Lenke; Ilona, ba­rátnője — Gonda Mariska úrleányok. — 5. Mirza Schaffy-R. Becker: »Tavasz« (műdal). Énekli: Fancsovits Ilonka úrleány,

Next

/
Thumbnails
Contents