Állami gimnázium, Eger, 1912

29

E szűk keretek között — sajnos — nem foglalkozhatunk külön - külön az egyes költemények részletesebb tárgyalásával, de hogy ne essünk semmitmondó általánosságokba, a fordításoknak csak egy-két jellemző tulajdonságát fogjuk kiemelni.

Említettük, hogy az erőteljes tömörség tekintetében a fordítók mögötte maradnak Aranynak pl. az V. László-ban (Kertbeny, Sponer, Bruck, Handmann, Dóczi) Arany ezen két sorát:

Hah, láncát tépi a Hunyadi két fia

még a legjobbak, pl. Dóczi sem tudják ily erővel visszaadni:

Ich hör’s . . . jetzt fliehen sie Die beiden Hunyady

(Dóczi i. m. 53. o.)

Nagyon sikerült fordításai vannak a Walesi bárdok-nak (Sponer, Bruck, Handmann1, Dóczi), melyek közül különösen a Brucké válik ki természetességével:

Der König Englands, Eduard Besteigt sein falbes Pferd;

„Möcht seh’n — spricht er — wie viel ist doch Das Land der Waleser werth !“

(Bruck i. m. 13. o.)

Dóczi viszont rendkívüli nehézséget gördített az útjába azzal, hogy az első és harmadik verssor középrímeit is — alig egy-két kivétellel — visszaadja. Ez természetesen néha a kissé szabadabb fordításra vezeti, de bőven kárpótol ezért az igazán művészi technikában rejlő rendkívüli erővel.

Dóczi ugyanezt az igen nehéz, művészi formát alkalmazza kiváló sikerrel a Bor vitéz fordításában is, amelynek visszaadásában kissé szabadabb is pl.:

Kis pacsirta hova ballag ?

1 Handmann Montgomery helyett három helyen is (175 és 178- o.) Mon- togmeryt ír.

}!/