Állami gimnázium, Eger, 1910
23 népszerűvé tette amannak az eszméit, irodalom és felvilágosultság között oly benső összefüggés volt e században, hogy egyenesen irodalmi felvilágosultságról is beszélhetünk. Mint minden téren, így az irodalomban is a felvilágosultság régi irányzatok ellen és uj irányok érdekében folytatott kettős harcot jelent. Azok a régi irodalmi irányok, amelyek ellen ez az irodalmi felvilágosultságnak nevezhető mozgalom síkra száll, a francia classicismus és az úgy nevezett gáláns, helyesebben fajtalan, trágár irodalom. Valóban a XVIII. század elején még korlátlan a francia classicus költészet tekintélye, ezt utánozzák mindenütt a nagy műfajok művelői. A vígjátékban pedig, meg a kisebb igényű műfajokban az érzéki, buja hang uralkodott. Különösen nagy volt a tekintélye a francia drámairodalomnak, és épen ez a műfaj volt az, amelyre a francia classicismus legszigorúbb törvényei vonatkoztak. E törvények valóban szűk korlátok közé szorították a költő szabadságát. A két drámai műfaj, tragédia és komédia szigorú szétválasztása például lehetetlenné tette a polgári életből meritett s a tragikustól és komikustól egyaránt távol álló tárgyak drámává alakítását. A tragédiában megkívánták a hires hármas egységet, a hely és cselekvény egységén kívül a végtelen sok nehézséget okozó időegységet is, a cselekvénynek 24 óra alatt véget kellett érnie. Korlátozva volt a tárgyválasztás is. A tragédia rendszerint a görög-latin történetből vagy mondából, a keleti népek történetéből, vagy a szent- irásból merítette tárgyát, de kerülték az újabb tárgyakat. Az érzelmek, szenvedélyek, melyek a tragédia cselekvényének forrásai, szintén ily szűk körre szorítkoznak. Racine tárgya rendszerint a szerelem, Corneille legtöbb darabjában a kötelességérzet a bonyodalom forrása. A szereplők mindig a legmagasabb társadalmi polcon állók: királyok, királynők, államférfiak, vezérek stb. Ahevesjele- netek, küzdelmek, véres események nem a színpadon játszódtak le, ami szintén bizonyos mesterkélt, sablonossá váló segédeszköz alkalmazására kényszerítette a drámaírókat, mindegyik főszereplő mellé egy-egy bizalmast adnak, akinek a költő épen azt a szerepet juttatja, hogy az ily kulisszák mögött lefolyó eseményekről értesítést hozzon. Tehát a cselekvény számos részletét, sőt gyakran épen a legfontosabbakat, csak elbeszélésből ismerjük meg. Szigorú törvények szabályozták végül a darab formáját, beosztását, terjedelmét, stylusát és versformáját. S e sajnálatos korlátozottság a vígjátékban is uralkodott. Eltekintve a jellemvígjátéktól, melyben
