Állami gimnázium, Eger, 1910
20 ségeken az egyház vagyonának elkobzásával próbálnak segíteni,, a papság szervezetét egészen az ország szervezetével akarják egybekapcsolni : megyénkint egy-egy választott püspök,, az államtól fizetett papság. Ily gyökeres átalakulások között telt el a francia forradalom egyetlen esztendeje. Nem csoda, hogy mikor eljött a Bastille lerombolásának első évfordulója, 1790. julius 14., ezt a lelkesedő francia nemzet valóban páratlan megünnepléssel tette emlékezetessé. A párisi Marsmezőn összegyűltek a királyi családdal együtt a nemzet, a hadsereg,, az egyház, a megyék s a főváros képviselői s az egész sokadalom 400.000 főnyi közönség jelenlétében esküt tett az alkotmányra. Majd egyre-másra következnek az uj reformok. A hadsereg tagjait is fölesketik a nemzet, a törvény s a király iránti hűségre. Lassankint a francia nemzet belső forradalma világháborúvá kezd átalakulni, a nemzet sorsának intézése mindinkább túlzóbb, radikálisabb elemek kezébe kerül, vad vérengzés veszi kezdetét, melynek a királyi család is áldozatul esik. Majd, hogy teljes legyen a múlttal, a hagyományokkal való szakítás, uj, észszerű naptárt, a köztársasági naptárt léptetik életbe, uj, „észszerűbb“ vallással cserélik ki a katholikus vallást. Egyesek a legfőbb Lény tiszteletét akarják megrlapítani, mások az Ész vallását találják ki, gyalázatos és botrányos blasphemiák színterévé téve a régi hit templomait. Itt érte el tetőpontját, ide vezetett a minden régi hagyományt lábbal tipró radikálizmus, a meglévő viszonyokkal, a valósággal mit sem törődő dölyfös ész- imádás. Ez az 1793-ban államvallásnak nyilvánított Ész-vallás jelentőséggel teljes betetőzése, megkoronázása a felvilágosultság egész harcának. Hiszen az egész század az ész nevében viselt hadjáratot az előítéletek, babonák, régi korhadt intézmények ellen. A küzdelem sikeresnek látszott, s méltó befejezést nyert az észnek istenséggé emelésében. De a siker csak látszólagos volt, A forradalomé Napoleon császársága, majd a restauráció, a régi királyság helyre- állítása következett. S a régi hatalommal együtt uj életre kelnek az eltiportnak vélt keresztény hit, a régi társadalmi rendek, a hagyomány, a múlt tisztelete. Olyféle életjelenség volt ez a francia nemzet történetében, mint az egyes ember szervezetében beálló- reactio, mely valami túlzást követ nyomon és szüntet meg a legtermészetesebb módon. Nemcsak az emberi értelemben, hanem az emberi szívben, az emberi természet nemességében, tisztaságában is hitt ez a század.
