Állami gimnázium, Eger, 1910
madták, lerombolni akarták. Egy tökéletes, uj társadalomnak akartak helyet adni, oly társadalomnak, melyben az egyén értelmét semmi örökölt hazugság el nem homályosítaná, erkölcsösségét semmi intézménnyé emelt igazságtalanság meg nem törné, melyben a szabadság tiszta levegője, a mindenféle emberi önkény, elnyomás hiánya termékeny életre fakasztaná a jónak azon csiráit, miket mindannyian, a természettől kapott örökségképen, magunkkal hozunk a viliágra. Úgy gondolták, hogy a régi társadalom romjainak eltakarítása után ez az uj, tökéletes embervilág magától ki fog fejlődni, mert hiszen az emberiség két oly kincsnek van birtokában, melyek egy minden álomképnél fényesebb jövendő biztos zálogai. E két kincs az emberi természet jósága s az embeii értelem mindenhatósága. A XVIII. század legszebb, legkedvesebb, de egyben legcsalékonyabb álma volt ez, ebből a hitből fakadt az a semmi határt nem ismerő merészség, mellyel a század gondolkodói meg forradalmárai kigondolták, illetve megalkották a minden régi hagyományt felforgató reformjaikat. És voltaképen ez az egyetlen mentsége a francia forradalom esztelen radikálizmusából fakadó túlzásoknak. Őszinte, becsületes meggyőződés volt akkor, hogy minden lépés, mely észszerűnek tetszik, föltétlenül üdvös, föltétlenül közelebb viszi az emberiséget az oly magasan kitűzött, nagy célhoz. Mily keserves volt a felébredés ebből a szép álomból! Mily fájdalmas látvány lehetett a XVIII. század eszmevilágában élő embernek, hogy a francia forradalom, a nagyszerű erőfeszítés, mely szabaddá tette az egyént, istenséggé emelte az észt, pártos vérengzéshez, erkölcsi elvaduláshoz, oktalan kegyetlenséghez vezetett, amitől csak egy újabb Caesar, Napoleon tudta megmenteni a francia nemzetet. Ez a kiábrándulás, ez a fölriadás a XVIII. század álmából szülte a XIX. század elején uralkodó kétségbeesést, melancholiát, pessimismust, ez tette másrészt kívánatossá a régi, kipróbált, századokat átélt intézményekhez, társadalmi keretekhez való visszatérést, ami Franciaoiszágban megtörtént a királyi család visszajövetele által. Tehát az emberi értelembe s az emberi szívbe vetett bizalom, hit adta meg azt a reménységet, hogy a régi világ romjain egy tökéletesebb, nemesebb emberiség fog élni. így érthetjük meg, hogy miért akarta a felvilágosultság az ész, helyesebben az észszerűség teljes, mindenre kiterjedő uralmát kivívni. Láttuk, hogy a tudományokból is kiküszöböltek minden elemet, ami érthetetlen, ami nem eléggé észszerű, láttuk, hogy a hitet is közelebb akarták 18