Állami gimnázium, Eger, 1909
14 virtuóz, a talentum, hanem csak a genie; és minthogy ő elismeri, hogy a lírában csak a nemtő (genie) számit, ennélfogva Szemerének a lírát fel kellett volna emelnie a többi két költészet fölött, a mint azt már ma a német esztétikusok nagyban is hirdetik. A másik argumentum, a mi a figyelmet megragadja, hogy azt mondja Szemere, hogy a lírikust inkább az érzelem, mint a tudomány útján kell megismerni; inkább és helyesebben mondhatta volna, hogy a valódi lírikust csak az érzelem útján kell megismerni, mert a tudomány egészen más dolog, más a művészet körén kívül eső valami, innen helytelen Szemerének az a fentebbi beosztása is, hogy a történetírók, tehát tudóst a költő, a bölcsész, a szónok körébe számítja. A tudomány mezején már a nemtői orgánumnak rendesen kevés szerepe jut. Egészen helyes az a megkülönböztetése, hogy a lírikus nemcsak dalköltész (az ő rossz alkotásű szavával élve), hanem dalművész a szó legnemesebb értelmében. Szemere tehát a lírikusban a dalművészt kívánja, kinek egyetlen vágya, egyetlen élve a műszeretet és ez a műszeretet tisztán a költő saját beléletének előállításában áll, mig a dalköltészet a kül- és belvilág előállításában; ugyanaz a gondolat, a mellyel már egyszer találkoztunk, hogy tudniillik az igazi lírikus csak saját belvilágából merít. A lírai költő saját belvilágából merít; ennek következtében nem való az, a mit fest, a mit énekel, hanem csak valószínű; és ez a művészet céljának teljesen megfelel; a genius előteremti tárgyát és az olvasó szíve, lelkülete a valószínűség által a művészi szépet. Ezen gondolatnál sem tagadható meg Lessing hatása Szemerére, ki különösen Voltairral szemben küzdött ezen állítása mellett és valóban az olvasóra nézve mellékes dolog az, vájjon az vagy az történt-e, úgy történt-e, a mint a költő énekli, az olvasót teljesen kielégíti a valószínűség. Hiszen századok hirdették már azt az elvet, hogy a művészet célja a prodesse és a delectare, már pedig ehhez a valóságnak vajmi kevés köze. Szemere is ezen százados elvek alapján áll és kárhoztatja — különösen Lessinggel — azokat, kik nemzeti, erkölcsi, vallási, sőt még tudományos tanítást is követelnek a művészettől. Ezen gondolatok a Lessing- Voltaire korabeli gondolatok és habár Szemere ezekkel újat nem mond, mégis dicséretére válik, hogy ezen gondolatokat legalább belevitte irodalmunkba, miáltal nemcsak az esztétikára, hanem a kritikára is befolyást gyakorolt. Szemere ezen igazság mellett —
