Állami gimnázium, Eger, 1908

8 a gyermek hitét az igazság győzelmében, az erény létezésében, a jó szépségében meg ne ingassuk. Emeljük ki mindazt, ami e világon jó, szép, igaz; s ne álljunk elő — ha nincs rá szükség — gonoszságok, aljasságok leleplezésével. A művészet azért hoz létre szépet, mert eszményít; az életet is, hogy szép legyen, eszményí­tenünk kell. Az nem lesz sem a magam, sem a más ámítása, ha én a rossznak, tiltottnak tudását nem keresem s azzal mást sem akarok fölösleges módon diszkusztálni, esetleg gyermeki lelket vele megzavarni. Az sem lesz ámítás, ha én az erényes életnek, a szép tetteknek történetét buzgón tanulmányozom, szívvel-lélekkel élvezem és más figyelmét is arra fölhívom s a gyermeki lélekben — lelkesült szavakkal — a követésre nemes vágyat ébresztek. — Az idealista a földet el nem hagyja, de az eget sem téveszti szem elől; materi­alista-módon az anyagba bele nem sülyed; anyagi haszon, előny, világi élvezetek hajszolásán kívül nagyobb, nemesebb, túlvilági célokat is tart szem előtt. Ennek az idealizmusnak, mely szűk látókörön felülemel s ideális célok felé mutat; ennek az optimizmus­nak, mely inkább a jobbat tételezi föl, mint a rosszat, és fényt s derűt hint el, — nem szabad hiányoznia azokból, kik hivatva vannak gyermeki lelket és testet harmonikus, szép életre nevelni. Ha tehát csakugyan harmóniát akarok teremteni a testből és lélekből álló emberi lénybe, hogy vonhatnám kétségbe az elme és test fejlesztésének fontosságát, de egyszersmind hogyne érezném a lélek művelésének, az erkölcsi érzék fejlesztésének nagy szük­ségességét ?! Az erkölcsi nevelés célja lesz az erkölcsi érzék fejlesztése, az erős, öntudatos akarat képzése, és ekként a tiszta, szilárd jellem kialakítása. Teremtenünk kell a gyermek lelkében egy kényes erkölcsi érzéket, mely — mint az érzékeny hőmérő — pontosan jelezze, hol kezdődik a fagyasztó bűn és hol a szívnek meleget adó erény. A gyermek szíve erősen vágyódjék mindarra, amit az Istentől beléje oltott lelkiismeret szépnek, jónak, nemesnek ítél; s ellenállhatatlan mély undort érezzen mindattól, ami piszkos, rossz, nemtelen. Neveljük benne az erős, öntudatos akaratot: kövesse mindig, min­den körülmények között a szépet, a jót, a nemest, — és pedig tegye ezt öntudatosan: tudatával annak, hogy ez a helyes; kerülje min­denkor a piszkosat, rosszat, nemtelent, — és pedig öntudatosan : tudatával annak, hogy ez a helytelen. így vezeti őt majd gondolata-

Next

/
Thumbnails
Contents