Állami gimnázium, Eger, 1908

11 Az iskolának, a nevelés második szentélyének, kötelessége a gondjaira bízott gyermekeknek nem csak oktatása, hanem egy­szersmind nevelése is, és pedig úgy értelmi és testi, mint erkölcsi nevelése. Ne is akarjon az iskola elsősorban tudós, hanem első­sorban is hithez és hazához ragaszkodó, jellemes, becsületes, erkölcsös polgárokat nevelni. Az iskola nevelő-munkásságának nagy fontosságát juttatja kifejezésre s annak intenzívebbé tételét célozza az a nagyjelentő­ségű rendelet, melyet a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisz­térium f. é. január hó 12-én bocsátott ki (154201/908. sz. a.);, alaposan megismerhetjük belőle az iskola igazi céljának nagysze­rűségét, de e cél elérésének sok nehézségét is. A tanuló-ifjúságnak, a jövő generációjának, a haza reményé­nek legfontosabb érdekeit szolgáló eme rendelet elsőben is hivat­kozik arra, hogy a tanuló-ifjúság testfejlesztő és erkölcsi nevelése érdekében, valamint a testi nevelés intenzivitása és helyes irányítása érdekében eddig is kibocsátott rendelkezések a megkívánt ered­ményt teljesen csak úgy érik el, hogyha a tanulók iskolán kívüli viszonylataiban gátló és káros hatás nem érvényesül, vagy nem érvényesülhet. -— A szülők és az iskola nevelői munkájukban egymást kölcsönösen kiegészíteni hivatvák, és az iskola ebből ki­folyólag valamennyi tanulójával szemben, de különösen a nem szülői háznál (koszthelyen) elhelyezett tanulókkal szemben meg épen kettős kötelezettséget vállalt. Az iskolának nem lehet kö- zönbös — mondja tovább a rendelet — a jövő generációnak egészséges fejlődése; sőt imminens fajfenntartó kötelessége, hogy olyan nemzedéket neveljen a jövőnek, mely erős és egészséges, úgy testben, mint lélekben; nemzedéket, mely ép testben szilárd erkölcseivel és nemes jellemével biztos támasza lehet az utókor­nak. Mindezek folytán a minisztérium szükségesnek látja, hogy az iskola — ott is, ahol eddig még nem történt volna — a tanuló­ifjúság iskolán kívüli visszonylatait is figyelemmel kísérje, ellen­őrzői, nevelői tisztét minden irányban komolyan vegye és a tanulók testi egészségét és erkölcsi épségét veszélyeztető hatások ellen az óvó és orvosló intézkedéseket a maga hatáskörében is megtegye.. Sajnálkozással utal azután a rendelet arra, hogy a tanuló- ifjúság iskolán kívüli viszonylataiban sok baj mutatkozik és sok a kifogásolni való. Vannak tanulók, — mondja tovább, — kiknél

Next

/
Thumbnails
Contents