Állami gimnázium, Eger, 1905

Quetelet statisztikai kutátásaiból indúlt ki Buckle, mikor történetbölcseleti művében az akarat kérdését fejtegeti. Az angol művelődés történetét akarja megírni, s mintegy bevezető tanulmánykép' foglalkozik a történelem sajátságos bölcseletével. Az a mozzanat érdekel bennünket, hogyan igyekeztek megvilágítani az akarat kérdését a történetbölcselet szempontjából. Buckle, Le Bon és Kidd felfogását említjük csupán. Buckle a természeti körülményeknek nagy jelentőséget tulajdonít. Írország, Jűdea, Egyptom, Peru és Mexico történetét a kiimából, a talajból, ehhez fűződő egyéb mozzanatokból Ítéljük meg. Úgy hiszi, hogy jelentősebb a történetbölcselőre annak a népnek a tápláléka, melynek történetét akarjuk megismerni, mint lelki valója, azoknak az erkölcsi erőknek az összege, melyekből a nép jelleme alakúi ki. Ebből természetesen következik, hogy tagadja az akarat szabadságának és a gondviselésnek a szerepét is. Carlyle és Bossuet jutnak eszünkbe, Carlyle és Bossuet az ellentétnek már praegnans erejénél fogva is. Carlyle fennen hirdeti, hogy az Én titkos mélységeit sokszor alig értjük, hogy a hősök imádásának a lelki kényszerét nagyon is érezzük. Carlyle elítéli a „nagy idők nagy emberek“ hamis axiómájának a rátarti hivalgásait. Hányszor sóvárgott az idő a nagy ember után, ez még sem mutatkozott. „Nern volt ott, a Gondviselés nem küldte el.“ Szinte transcendentalis lelkesedéssel hirdeti, hogy a világtörténet nagy emberek élettörténete. De visszatérünk a XVII. századnak klasszikus irodalmához, ahhoz a nagy szónokhoz, kit Demogeot a történetphilosophia megteremtőjének tekint. Valóban Bossuet „Discours sur 1' histoire universelle“ című tanulmányában bölcselmi magasságba emelkedik. A vallások és az ókori birodalmak történeti fejlődésének a fejtegetésekor ha ki is emel egyes erkölcsi tényezőket, mint amilyen a görögök lelkes rajongása hazájukért, vagy a rómaiak hadi szervezetének az acélereje, de mégis a Providence és a libre arbitre, a Gondviselés és a szabad akarat azok a főbb tényezők, melyekkel a történet lényegét akarta magyarázni. Ha az egyes erkölcsi okok fürkészésével Montesquieu és Füstéi de Coulanges útját egyengeti, akkor a szabad akarat és a Gondviselés elveinek a hirdetésével Carlylera emlékeztet bennünket, arra a Carlylra, ki a hősök tetteiben a történeti élet lényegét látta. De hogyan beszélhettünk Bossuetről, Carlyleről, mikor Buckle rendszeréből indúltunk ki ? A contraria inxta se posita világításában hittünk, abban bizakodtunk, hogy a