Állami gimnázium, Eger, 1905
13 — is merész elmélet, mert világos előttünk, hogy mikor cselekszünk, akaratunkat követjük, noha ezt jellemünk és a motívumok vezetik. Schopenhauer és Wundt után még több német kutató foglalkozik az akarat szabadságának a problémájával. Wagner Adolf, Drobisch, Engel Ernő és Oettingen fejtegetései egy szempontból keltik fel érdeklődésünket. Noha a statisztikai adatokat a legszigorúbban kiaknázzák, a sociologia számtalan tényezőjét latolgatják és az életviszonyokban rejlő körülmények fontosságát elismerik, visszariadnak attól, hogy megingathatatlan bátorsággal hirdessék az akarat determinismusát. Mondhatjuk, hogy kutatásuk iránya gúnyosan vigyorog azoknak eredményére. A kezdet, a boncolgatások első phasisai a viszonyok anankéjéről beszélnek, s mégis, mikor a logikus előzmények után szinte természetesnek tartanok, hogy az akarat determinismusának az elvét hirdessék, mint a konkrét anyagtömegből kibontakozó igazságnak a punctum sálién s-ét, melyre okunk volt számítani, mert ők gerjesztették bennünk a hitet, mert ők támasztották bennünk a bizalmat, hogy ilyen kezdet után csak egy igazsághoz: az akarat determinismusának az elvéhez juthatunk, akkor egyszerre felocsúdunk a desinit in piscem mulier formosa superne délibábjának a kósza hazudo- zásaira. Quetelet sokkal biztosabban hirdeti a természeti törvények determinisztikus erejének a fontosságát, mint azok az angol bölcselők is, kik nagy munkáikban, hol behatóbban, hol per tangentem hangoztatják, hogy az akarat kötött. Nem tisztünk, hogy a jeles Draper nézeteit részletesen fejtegessük, ki a művelődés fejlődéséről Írott tanulmányában élesen domborítja ki ezt az elvet, vagy hogy behatóbban boncolgassuk Millnek a logikai rendszerekről írott remekét, melyben vaskövetkezetességgel utal a jellemre és a motívumokra, ezekre az akaratunkat determináló tényezőkre, vagy hogy Spencer nagy sociologiai tanulmányának az akarat determinismu- sára vonatkozó helyeit ismertessük, mikor mindnyájan jól tudjuk, hogy az ő synthetikus rendszerének és evolutiós irányának vezérfonala a tények kérlelhetetlen megfigyelése, s hogy ennek csak természetes következménye az akarat determinismusát hirdető erkölcsi elve. A magyar philosophiai irodalomban e kérdéssel P a u e r Imre foglalkozott a legbehatóbban. Az „Ethikai determinismus elmélete (II. k., 1899.) című tanulmányában a modern kutatások összefoglaló áttekintése és bírálata után fejti ki saját nézeteit.
