Állami gimnázium, Eger, 1905

— 9

hogy fiatal korában az angol philosophiát, különösen Mill, Bain és Spencer rendszereit tanulmányozza. Janet, a jeles francia philo- sophiai iró kiemeli, hogy Höffding nem hanyagolta el az anatómiai, physiologiai és nyelvészeti tanulmányokat, melyek a nagy psycho- logiai kérdések fejtegetésekor modern kutatónak szinte mellőzhe- tetlenek. Klasszikus lélektani művének az akaratról szóló fejezete is a kísérleti kutatásokon épülő tanulmányoknak egyik fényes példája. Egy pontban Schopenhauerrel és Wundttal teljesen egyezik, mikor azt mondja, hogy az akarat a lelki jelenségeknek a legelemibb alakja. Hogyan fejlődik a reflexből a bonyolultabb typusokig, mi az agy szerepe akkor már, milyen a figyelemnek, a kinesthé- sikus képzeteknek, a velünk született lelki készségnek a fontossága, érdekes mozzanatok. De érdekesebbek azok, amelyekre mi építhetünk. „A tudat és az érzet fejlődése az akarat magasabb fejlődésének szükséges feltétele.“ (407.) Hogy a lelki tényezők hatnak egymásra, magunkon tapasztalhatjuk, hogy a tudat, érzelmi és akaratvilág egymással összefüggnek, nagy jelentőségű a paeda- gogusra is. Ha az érzelmi és a tudattartalmat felhasználjuk, hogy ezekkel hassunk az akaratra, olyan nevelési elvre jutottunk, melyre Höffding adja meg az impulsust, s olyan rendszer sejtelmét kelti, mely Herbartra utal bennünket. Höffdingnek az a másik érdekes gondolata, hogy „a cselekedetben mozgató erő az az érzelem, melyet a cél eszméje támasztott.“ (410.) Olyan eszme, mely Payot-t juttatja eszünkbe, ki Höffdingtől teljesen függetlenül jutott ugyanarra az eredményre. Höffding és Herbait, Höffding és Payot között mikor párhuzamot vontunk, ösztönszerüleg gondolhatunk arra a harmadikra, melyet Höffding- és Ribot fejtegetései között találhatunk. Mikor Höffding az akarat beteges jelenségeit boncolgatja, a dolog lényegébe hatol. A léleknek az a petyhüdtsége, a töprengő ember animi remissiója, az abuliának az újabb irodalmakon végigvonuló kisérteti árnya, Orestes tépelődéseinek ólomsúlya és Hamlet tusakodásának titkos őrvényei megragadják a nagy psychology figyelmét, s elmélkedésre késztik. Két mozzanatra utal : egyik a differenciatió, melyet a concentratiónak kell követnie. Íme Höffding harmadik eszméje, a harmadik, mondom, melyre mi, paeda- gogusok, mint karvalyok csapunk. Valóban, ha megtaláljuk azokat az eszközöket, melyekkel a léleknek beteges jelenségeiből, az akarat chaotikus bizonytalanságából kiragadjuk az egészséges hajtásokat, ha megtettük ezt a differentiatiót, de majd utaltunk arra