Állami gimnázium, Eger, 1904

V. Az alkoholizmusról. — Dr. Czigler Henrik iskolaorvos 1905. június hó 2-án a felsőbb osztályú tanulóknak tartott előadása. — A mai kor emberiségének szervezetét, életét két veszedelmes betegség fenyegeti és pusztítja nagy mértékben. Az egyik, melynek kitörése, úgyszintén elkerülése magától az egyéntől függ, az alkoholizmus. A másik a tüdővész. Miután emberbaráti kötelességünk minden módon arra töre­kedni, hogy eme hatalmasan pusztító betegségek leküzdésére irá­nyuló tanokat hirdessük, azért fordulok e helyen a tanulóifjúság­hoz, akiknek lelke minden nemes eszme iránt fogékony, hogy rész­ben otthonukban, családjuk körében terjeszteni fogják e tanokat, másrészt megtanulnak pillanatnyi gyönyörökről lemondani s lelke­sedni, munkálkodni oly eszmék iránt, melyek saját énjükön kívül esnek. A jelen alkalommal az alkoholizmusról, vagyis a szeszes ita­lok élvezetének káros hatásáról fogok szólani. Az alkoholról az a hibás vélemény van elterjedve, hogy az. hevít, táplál és hogy a munkabírásra alkalmassá teszi az embert. Kísérjük tehát figyelemmel, hogy az alkoholnak miféle élet­tani hatása van. Csupán a test bőrére csepegtetve izgalmakat okoz azon, sőt töményebb alakjában a bőrnek gyuladását is előidézheti. Kissé concentrálva vagy hígítva ugyan, de nagyobb mennyiségben a gyomorba jutva, szintén kifejti izgató hatását (melegség érzése a gyomorban); ott vérbőséget okoz s egyúttal az emésztéshez szük­séges gyomernedvnek túltermelését eredményezi s részben ez ok­ból, részben pedig, mert a pepszint, fehérjét megolvasztja, gyo­morhurut származik belőle. A gyomorból a vérbe felszívódva a vérkeringés által a test minden egyes szervébe elvitetik. Leggyorsabban és legtöbbet vesz

Next

/
Thumbnails
Contents