Állami gimnázium, Eger, 1903

A szülőkhöz. Az iskola értesítőjében szokott beszámolni munkájának ered­ményéről s a tanév azon mozzanatáról, melyek a közönséget s első sorban a szülőket közelebbről érdeklik. A többféle cél közül, me­lyeknek az értesítő megfelelni hivatva van, egyike a legfontosab­baknak, hogy működése iránt érdeklődést keltve, közvetítője legyen az iskola és a szülők között való érintkezésnek, melyet az iskola saját érdekében ily módon is előmozdítani törekszik. A szülők érdeklődéssel veszik kezükbe az értesítőt, ha másért nem, legalább azért, hogy abból megtudják, minő előmenetelt ta­núsítottak ismerőseik gyermekei; de a további érdeklődés az érte­sítő tartalma iránt már ritkábban fordul elő. Pedig ha figyelmük az érdemsorozaton túl is kiterjedne, sok tekintetben hasznos tájéko­zást szerezhetnének azon intézet működésének lefolyásáról, melyre gyermekeik lelki gondozását bízták. Hiszem azonban, hogy a szülők a hozzájuk intézett sorokat is elolvassák s azért nem tar­tottam hiábavalónak e lapokon oly dolgokról szólani, melyek a szülőknek az iskola iránt való melegebb érdeklődését kelthetik fel. Nagyon sokszor hangoztatott és tárgyalt dolgok ezek, de az iskola sikeres működésére nézve oly fontosak, hogy minél többszöri fel­idézésük sem lehet felesleges, különösen iskolánk értesítőjében; mivel fájdalom, némely szülő részéről mi sem tapasztalunk oly irányú érdeklődést, mely hivatva lehetne működésünkre üdvös be­folyást gyakorolni. Noha méltán elvárhatnék, hogy a szülők kivétel nélkül oly érdeklődést tanúsítsanak, mely ezen intézet czéljának és eszközeinek megismerésére és méltánylására vezethetné őket, a honnan legszebb reményeik beteljesedését várják. De e helyett azt tapasztaljuk, hogy némely szülő, még a középiskolák hivatásával sincsen tisztában s annál kevésbé ismeri annak eszközeit; a hozzá való alkalmazkodásról pedig ilyen esetben természetesen szó sem lehet. Korunk anyagias gondolkodása azon téves véleményt teszi uralkodóvá, hogy a középiskola feladata egyedül abban áll, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents