Állami gimnázium, Eger, 1902
— 54 e) Segitő-egyesűlet. Az egyesület mint eddig is csöndben, de hathatósan támogatta a segélyre szorult tanulókat. Készségesen állott mindazok rendelkezésére, kik részint orvosi szerek, részint ruházat, de főként tankönyvekért jelentkeztek. Az utóbbi esetben természetesen már nem teljesíthettünk minden kívánságot, mert hiszen ahhoz valóságos könyvesbolt kellett volna, miért is a kérelmezőket anyagi viszonyaik s előmenetelük szerint osztályoztuk: a legszegényebb s legjobb elő- menetelűek lehetőleg minden, az osztályukban használt, tankönyvet megkaptak, a többiek pedig a megállapított arány szerint többet- kevesebbet. így is, dicsekedve mondhatjuk el, igen sok tanulónk kapott könyvsegélyt. Ennek bizonyítására álljanak itt a következő adatok: Az 1. o. 13; a II. o. 16; a III. o. 8; a IV. o. 9; az V. o. 7; a VI. o. 4; a VII. o. 8; a VIII. o. 6 tanúló kapott tankönyveket. Megjegyzendő, hogy az alsó 4 osztályban a felsoroltak java része minden könyvet megkapott. Hogy ezen igényeknek megfelelhessünk uj könyveket is kellett beszereznünk, a mire vonatkozólag a szeptemberi választmányi ülés 200 K. erejéig adott felhatalmazást. Egyes nemeslelkü könyvkereskedők ingyen könyveket is adtak, igy az év elején Laszky nagyváradi könyvkiadó 5 db. Demek Német irod. olvasókönyvet, év közben pedig Lauffer Vilmos: Gerevich Rajz. geom. I. 5 db. „ „ „ II. 5 db. „ Planimetria 5 db. „ Számtan 5 db. Wagner: Algebra 5 db. „ Geometria 5 db. A segély könyvtár állománya 957 kötet tankönyv 2050 korona 69 fillér értékben. Idei szaporodás 133 kötet 345 korona 20 fillér értékben. A jövő tanévben a segélyezés ismét a szokott módon történik. Könyvekkel, ruhával, orvosi segély és gyógyszerekkel. A segélyezés iránti kérvények, kellően felszerelve (szegénységi és iskolai bizonyítvány), a beiratkozás alkalmával nyújtandók be az igazgatóságnál. I. oszt. tanúlók segélyezésre csak az I. időszakban nyert Értesítő alapján tarthatnak igényt.