Állami gimnázium, Eger, 1898
38 Hanem ez az utolsó nagy harez nem történik meg, mert Károlyi Sándor a majtényi síkon lerakja a kurucz fegyvereket. Gyönyörű, poétikus kép az, melyben a szerző köddel szállatja meg a majtényi mezőt, hogy a „pántos pallosára" támaszkodó Rákóczi szemei elől eltakarja azt a kínos jelenetet, melyben összes küzdelmei, fáradsága és önfeláldozása semmit érő eredményét látná. Halálos nehéz köd Mindent búsan béföd : Jobb is, ha nem látja, Mert csak szive fájna — Tán meg is szakadni .... Dobos már dobolhat, Rákóczi unszolhat: Rajta, rajta, rajta ! A tábor, a tábor Zászlóit lehajtja A majtényi páston 1 Szegény kurucz tábor 1. . . Hajh, Károlyi Sándor! Károlyi Sándort okozza a fegyver-lerakás miatt s árúlónak hitszegőnek mondja. Nem magát sajnálja — szól — hanem az országot, mely szomorú gyászba marad, ha ő kibújdosik belőle. Sajnálja itt hagyni a hazát, mert tudja, hogy mindenki szerette benne. Vissza is hivnák majd valamikor, de már késő lesz; messze nyugszik ő akkor. Végszavaival is istenhozzádot mond árván maradt népének: Szülőföldem, bölcsőm, Te bús Magyarország ! Immár Isten hozzád, Immár Isten hozzád ! A kurucz vitézek utolsó sóhaja jut hanghoz e költeményben, mely halotti éneke az elveszett szabadságnak, gyászindúlója a bujdosó Rákóczinak és társainak ! . . . A magyar középkor záródik le 1711-el. Az 1672—1711-ig tartó háborúk felelevenítik a magyar lovagkort, erényeivel, hibáival. Régi harczmodora, melynél kard és kopja a fő hadi eszköz, megint felújúl. A személyes bátorság és vitézség előnye újra elfoglalja helyét; könyörtelen, vad kegyetlenségek, nemes nagylelkűségek egymást váltogat
