Állami gimnázium, Eger, 1898

17 —

Ügy tetszik a merre lábai indulnak,

Azok helyén mindjárt virágok újulnak ; Az mikor ajkai beszédre mozdulnak, Szép szavai között nádmézek is hullnak.

Szóláshoz készülő ajaka nyílása,

Úgy tetszik, hogy piros hajnal hasadása. Vidám személyének helybűi mozdulása, Mint az derült napnak az égen járása.

Tanult mindenekben ; tanácsos másnak is —

Sok ily bölcse nem volt nagy Athenásnak is,

Minden állapotja igen nagy méltóság;

Az földiek között egy Istenasszonyság.

— Volna mindnyájunknak az káros boszuság,

Ha tűled elmúlna ez alkalmatosság.

Mert hát sok kérője vau s ha nem siet, bizony-bizony másnak nyújthatja kezét.

Venus rózsás reményeket ültet a szabadsághős szivébe, ha lelke a világszép özvegy felé hajlik: függetlenné lesz az ország, naggyá, dicsővé népe. Majd, -- hogy még jobban csi- gázza érdeklődését — elmondja, miként látta ő pihenni Zrínyi Ilonát Munkácson. S ravasz fordúlattal az alvó özvegy ölelésre kulcsolt karjairól hízelgésre ugrik át, hogy az ifjú szive annál biztosabban lépen ragadjon s rendületlenül állítja,

.... hogy most is te forgasz eszében,

Mintha két karodnak szorulna öblében.

És ott az csókoknak jutván szép kertében :

Ellenthányna azok szedegetésében.

Elmondja továbbá, hogy mennyire meglepte jelenléte (Venusé) az álmaiból ébredő asszonyt, kit édes szavakkal, ügyes fogásokkal rá akar bírni, hogy Thököly Imre felesége legyen. A hős vezér születését, pályáját, vitézségét, becsületét saját népe és idegen uralkodók előtt, megragadó, ékes szavakkal ecseteli. Aztán providencziális küldetéséről beszél, mely szerint azzal bízták meg az Istenek, hogy rabságban, szolgaságban sinylő nemzete kezéről letörje a békót s eljátszott szabadságát újra visszaszerezze. Nem fogy ki egyéni jelességei dicséretéből. Ha tehát kezét nyújtaná, szerelem és dicsőség lenne jövő osztályrésze. Még boszút is állhatna atyja és bátyja meggyilkoltatásáért, s kiszabadíthatná a fogságból öccsét, Zrínyi

Jánost.