Állami gimnázium, Eger, 1898
14 szombati határba érnek s itt eljöttnek érezvén halála perezét, megindító búcsút vesz hitvesétől. Meg-megtörő hangon mondja, hogy mennyire szeretne tovább is élni, de ha a Gondviselés így akarta, igaz keresztyén módon belenyugszik rendelkezésébe. Majd lelkére köti gyermekeit, kiknek sorsa aggasztja egyedül. Végül utolsó óhaját küldi élve maradt pályatársainak : „Mondd az országnak, lelkipásztorinak : Az hitről, az hitről mostan tanítsanak ! A gyenge nyáj körűi most forgolódjanak, Mert már a nyáj körűi mások is forgódnak. Most rakjanak mirhát a tömjénezőben, Most legyenek forrók s buzgók könyörgésben : El ne vesszen egy is az Ur seregében, -— Mert számonként kérik őket jövendőben ! Aztán lezárja szemeit s elhúny az Urban, martíromságot szenvedve hitéért és nemzetéért. Holtan viszik Pozsonyba, hol bírái — menekülni akarván az üldözésnek még látszatától is — szép temetést rendeztetnek számára hittestvéreivel. Mint az énekíró mondja Nagy sok tiszteletes idegen herczegek, Yallásunkbéliek, noha más nyelvűek, A temetésére szomorúan gyűlnek, — Kit nagy zokogással föld gyomrába tésznek. Igazi czíme: A Jézus Krisztus hű tanúbizonyságának nagyhírű s nevű Czeglédi Istvánnak boldog kimúlásáról és Pozsonyba tett tisztességes temetéséről íratott Siralmas Versek. Míg a Papvilág Magyarországon -ban Apáthy Ferencz durva szatírája, maró gunyja összeolvad a XVI. századbeli protestáns feddő-énekeknek a római egyház ellen intézett kifakadásaival: Czeglédi István halála fájó sóhajt kelt a szerző lelkében a vallás-üldözés okozta szenvedések, a nemzeti egyénetlenség és örökös visszavonás miatt. Végromlástól félti a hazát s e veszedelem ágyát — a protestánskori jeremiádok utóhangjaként — a katholiczizmus zilált voltában, elfajúlásában, megromlottságában és végnélkűli türelmetlenségében keresi. Az ország gyászos állapotáért különben a felekezeti villongás, két századon át, egyik a mást teszi felelőssé. Pázmány minden romlásért a protestánsokat, Magyar! István és társai az ó-hit vallóit vádolják. De a dogmatikus fejtegetések mögött mindig ott rejtőzködik a félő honfiúi bánat, mely minden perczben az ország össze-
