Állami gimnázium, Eger, 1897
tézeti énekkar hazafias dalokat énekelt, a tanulók hazafias költeményeket szavaltak és Kolost/ Mór intézeti tanár hangulatteljes szép alkalmi beszédet mondott. A nap hátralévő részét az ifjúság a tornatanárok vezetése mellett testedző játékokkal, versenyekkel és tánczczal töltötte el igen nagy számú vendégközönség gyönyörködő érdeklődése mellett. A tanuló ifjúság egy más része több tanulmányi kirándulásban is részt vett, ugyanis: az V., VI. és VII. osztályú tanulók közül húszán ár. Csereij Adolf és Félti Macedón intézeti tanárok vezetése alatt két napra terjedő tanulmányi kirándulásra mentek a salgó-tarjáni vas- és üveggyártelepek és kőszénbányák megtekintése czéljából. A gyártelepek és a kőszénbánya igazgatóságának az intézet nevében a legőszintébb köszönetét mondok azért a készséggel nyújtott kalauzolásért, szakavatott, tanulságos magyarázatokért és a vendéglátásért, a melyben intézetünk tanulóit szívesek voltak részesíteni. —- Oszszel és tavaszszal az ifjúság a tornatanárok vezetése alatt kitartó járás és tornajátékok rendezése czéljából tornakirándulásokon vett részt. Voltak még kisebb-nagyobb tanulmányi kirándulások a szabadban való tájékozás, a geographiai alapfogalmak szemléltetése-, továbbá a környék növényi és állati életének és a föld geológiai viszonyainak tanulmányozása czéljából. Mély hálával és köszönettel szólok az intézet jótevőiről, a kik az intézet könyv- és szertárait, ösztöndíj- és segélyalapját gyarapították jóindulatú ajándékaikkal és szegényebb sorsú tanúlóink gyámolítására és a szorgalom ösztönzésére nyújtottak adományokat: a vallás- és közoktatásügyi ni. kir. Ministerium könyvtárainkat több értékes könyvvel, szertárainkat számos földrajzi- és történelmi képpel, térképpel és egy földgömbbel gi arapította. Az ..Egri Takarékpénztár Részvénytársaság" az általa alapított ösztöndíj-alapítványhoz újra 100 írttal járult, mely nagylelkűségért a nagyméltóságú vallás- és közoktatás- ügyi m. kir. Ministerium köszönetét mondott. A ..Hevesmegyei Takarékpénztár“ az intézeti segitő-egyesületnek 35 irtot ajándékozott. Eger város képviselőtestülete az 1848. év márczius 15-ének 50. évfordulóján tartott díszközgyűlésén a márczius 15-iki eseményekkel kapcsolatos eszmék megörökítésére határozta el, hogy az egri áll. főreáliskola részére évenkint 5 drb. arany juttassák oly czélból, hogy azokat a tanári kar a magyarok történelmében legkiválóbb tanulóknak márczius 15-én oszsza ki. — H9 —