Állami gimnázium, Eger, 1897
A vallás-erkölcsi nevelést, mint az erkölcsi élet kútforrá- sát, minden tekintetben előmozdítottuk. A róm. kath. ifjak vasár és ünnepnapokon az intézeti épületben tartott exhortatió után télen 9-, nyáron 8 órakor hallgattak szent misét a Minoriták templomában. A karácsonyi és húsvéti szent gyónást és áldozást illő hitbuzgósággal és áhítattal végezték; a húsvéti gyónást szent gyakorlatok előzték meg. Kötelességemnek tartom, hogy e helyen úgy a tanári testület, mint az intézet nevében köszönetét mondjak azért a készségért és szívességért, a melylyel a Minorita-rend főtisztelendő Házfőnöke a rend templomát intézetünk róm. kath. ifjai számára átengedte isteni tisztelet helyéül. A különböző felekezetű tanulók rendesen látogatták saját felekezetűk istentiszteleteit; vallástani oktatásban a helybeli kath. főgymnasium nem-katholikus tanulóival együttesen részesültek a mi intézeti épületünkben. Azon iskolai ünnepélyekről és hangversenyről emlékezem még meg, a melyeket a tanuló ifjúság hazafias érzületének, szépérzékének és lelkesedésének fejlesztésére tartottunk a tanév folyamán. Felséges Királyunk és Királyasszonyunk névünnepén a székesegyházban tartott ünnepélyes istentiszteleten vett részt az ifjúság az egész tanári karral élén, úgyszintén dr. Samassa József egri érsek O exczellentiájának névünnepén és márczius 15-én is, valamint Eger város által 1848. év márczius 15-ének 50 éves fordulóján rendezett ünnepélyeken is. Abból az alkalomból, hogy 0 Császári és Apostoli Királyi Felsége, legkegyelmesebb urunk, az 1897. évi szeptember 25-én Budapesten kelt legfelsőbb kéziratával az ezeréves magyar állam történetének 10 kiválóbb alakját a művészet alkotásaival örökittette meg az utókor számára, október 28-án fényes iskolai ünnepélyt tartottunk, emlékezetessé teendő a történeti vonatkozásokban bővelkedő királyi kézirat kibocsátását. Az ünnepély reggel 9 órakor ünnepélyes istentisztelettel vette kezdetét, a mely után az ifjúság az egész tanári karral az intézet egyik fényesen díszített termébe vonult, a hol a Hymnus elhangzásával a legfelsőbb királyi kézirat felolvasása után Kolosg Mór intézeti tanár tartotta az ünnepi beszédet; ékes szavakkal méltatta a királyi elhatározás jelentőségét, a történeti nagy alakok tömör, tartalmas jellemzése után Király O Felsége lelkes aposztrófélásával végezte szép beszédét. Egy hazafias költe