Állami gimnázium, Eger, 1897
csak annak mutatkozzék, a kinek lelkét, érzéseit és gondolatait teljesen áthatják, lekötve tartják a képzelgés és a káprázat nyügző bilincsei. Az ilyen szellem vagy lélekjelenés- nek már csak akkor lehet helye és szerepe valamely drámai műben: 1. ha lélektanilag helyesen, kifogástalanul van előkészítve, 2. ha a visiókat mindazon mellékkörülmények és sajátságok környezik, melyekkel őket képzeletünkben összekötni, felruházni szoktuk, 3. ha a drámairó a káprázat szülte látomást nem pusztán a színpadi hatás vagy éppen pompa kedvéért, sem pedig mint „deus ex machinát" a tragikai bonyodalom megoldására használja fel, hanem a művészi jellemzés szempontjából, az egyén lelki világának lehetőleg hű, hatásos és tragikailag megrázó feltüntetése kedvéért. A szellem nem gyakorolhat semmiféle jelentős befolyást a cselekvény fejlődésére, legkevésbé pedig a tragikai események végkifejletére. Ne a költő csapongó képzeletének, önkényének, szeszélyének legyen szüleménye, ne a közönség szórakoztatását vagy megdöbbentését czélozza, ne tűnjék fel előttünk rejtélyes talány vagy csodaképpen, mely a felvilágosult korok embereit hidegen hagyja, hanem a puszta valóság, a túlesigázott lélek és elme kóros állapota, az érzékek káprázata, a minőről tán mindnyájan hallottunk már egy-egy köznapi esetet. S ha a költő az elhitetés és valószerüség mindezen eszközeit helyesen alkalmazza, úgy a színpadon akár be se mutassák a visiót reális, érzéki, testet öltött alakban, képben vagy jelenségben; az illusio bizonyára igy is teljes és zavartalan lesz. *) — 81 — *) Számos színpadon nem is léptetik föl a szellemet Hamlet arcz- képjelenetében s Macbeth ebédjén. Előbbiben Hamlet maga susogja el a szellem szavait, mint lelke benső szózatát, utóbbiban egy szót sem szól Banquo szelleme.
