Állami gimnázium, Eger, 1897

belső érzékenységeivel, gyötrelmes ábrázatjának undok elfordult tekinteti s fogainak szorongatása a kétségben esett dühös- séget magyarázzák. Székek közé vágja magát, majd ismét felszökik.“ Ekkor belép Oroes, a főpap s megmagyarázza az istenek bosszúját, mely Attilát és bűnrészesét, Alust sújtani fogja; megjövendöli birodalma pusztulását s népe megsemmisülését. Attila nem hisz a jóslatban s az istenekkel daczolva, Alust vigadni hivja belső termeibe. Ott lerészegedik s nászágyában orrvérzés folytán gyalázatosán hal meg. Csaba pedig Buda lelkét Alus meggyilkolásával engeszteli ki.

Ez az egész jelenet tulajdonképen tehát nem egyéb, mint a lelkiismeretfurdalás megszemélyesítése s mint ilyen, közelebb áll Macbeth látomásához az összes eddig ismertetett utánzatoknál. Attila fölismeri a. lélekben Buda árnyékát s őrületes gyötrelmek, lelki és testi kínok marezangolják. A költő meglepő s nála szokatlan realismussal festi a hős vonaglását, de inig Alus a csodálatos látomás hatása alatt mintegy megkövülve rémülettel néz körül, addig az erőszakos és rettenthetlen Attila átokkal s szidalmakkal merészeli illetni a hatalmas isteneket. Csodálatos az a félelmet nem ismerő istentagadó dacz, mely Bessenyei több más hősének egyik főjellemvonása. Kissé különösnek tetszik, hogy a lélek, mintha megijedne Attila dühös kiáltásaitól, szép csendesen visszavonul. Alus, Attila bűnrészese szintén érez lelkiismeretfurdalást, képletesen szólva, ő is látja Buda szellemét. A lélek eltűnése után a bonyodalom szép simán tovább szövődik s a bűnös Attilát meg Alust nem a lólekfurdalás, hanem a bor öli meg, aljas udva- ronczát pedig Csaba.

A bűntudat personnificatiója határozottan szerencsés gondolat volt Bessenyeitől s ha soha semmiben, úgy ezen egyetlen egy műfogásban bizonyára fölülmúlta mesterét, a nagyim^ franezia drámaírót. De szerencsés ötletét nem tudta kellő módon kizsákmányolni, sőt az egész jelenet hatását és lélektani becsét némileg le is rontja az által, hogy a hős lelkének benső szózatát erőszakosan elnémítja.

Vizsgálódásaink végére jutva azok eredményét a következőkben foglalhatjuk össze. Shakespeare-nél a szellemjelenés a káprázatnak természetes folyománya, vagyis a lélek belső világának reális, mintegy testet öltött vetülete. Ezen visiók- nak tehát lélektani magyarázata van; a túlcsigázott phantasia,