Állami gimnázium, Eger, 1897

16

Végre nem kevésbé fontos a harmadik mozzanat, az t. i. hogy e szellemjelenés nem gyakorol semmiféle jelentős vagy éppen elhatározó befolyást a cselekmény fejlődésére, legkevésbé pedig a tragikai esemény végkifejletére. Ha elfogadjuk azt a nagyon valószínű lélektani hypotesist, hogy Hamlet gyanakvó, kutató szelleme önmagától is fölfedezte volna nagybátja bűnét, apja meggyilkolásának titkát (hisz Dániában mindenki sejtette ezt, de fennhangon senkisem merészelt a gyanúnak kifejezést adni), úgy fölösleges hosszasabban’ bizonyítgatnunk, hogy Hamlet tragédiája a szellemjelenés nélkül is változatlanul az maradt volna, a mi a jelen alakjában.

A III. felvonás IV. színében, midőn Hamlet anyjának szemére lobbantja gyalázatos tettét, hogy két heti gyász után nőül ment férje testvériéhez, a szellem újra megjelen. Hamlet heves, izgatott párbeszédbe elegyedik anyjával s a legdurvább szidalmakkal illeti őt és második férjét. A falon függő két arezkópre mutat, melyek közül az egyik megboldogult apját s a másik annak gyilkosát, nagybátyját ábrázolja.

Féktelen dühében határt nem ismer s igy beszél Clau- diusról:

— — - Egy gyilkos, egy gaz ;

Egy szkláv, ki első férje tizedének Még huszad része sincs ;

Egy vázkirály !

Ország, uralkodás zsebtolvaja,

Ki polczról lopta el a koronát,

Úgy dugta zsebre.

Királyné: Oh, ne többet.

Szellem jő.

Hamlet: Egy kapcza, rongykirály. —

Mennybéli őrzők ! lengjetek körül Védszárnyatokkal. Mit kivánsz, kegyes alak?

Királyné: Máj ! örült csakugyan.

Hamlet: Dorgálni jössz-e kóskedő fiad,

Ki múlni hágy időt és szenvedélyt S nem hajtja végre rettentő parancsod ?

Oh szólj !

Szellem : Eszedbe jussak. Csak azért

Jövék, hogy edzzem tompult szándokod.

De nézd, anyádon mily rémület ül.

Oh, lépj közéje s vívó lelke közé :

Minél gyöngébb a test, a képzelet Annál erősben működik.

Szólj néki Hamlet.