Állami gimnázium, Eger, 1897
14 Oh, mondd, miért hogy szentelt csontjaid Elszaggaták viaszpóláikat ? Miért hogy a sír, melybe csöndesen Láttunk betéve, megnyitá neked Márvány ínyét, hogy igy kivessen újra ? Szólj, mit jelent ez, hogy te, holt tetem Egész aczélban igy feljársz, a hold Fakó fényére, borzasztván az éjt? S mi természet bohói, annyira Megrázkódunk sok rémes gondolattól, Mely túlhaladja értelmünk körét. S szólj, mit jelent ez? mért van? mit tegyünk? A szellem int Hamletnek, ki követni akarja őt, mert ez helyen, úgy látszik, nem nyílnak szóra ajkai. A babonás Marcellus és Horatio visszatartják; hátha kisérti: folyamba csalja vagy borzadályos sziklacsúcsra s ott más iszonytatóbb alakot öltve, eszétől is megfosztja tán. A szellem egyre nyájasan int karjával valami félreeső hely felé. Hamlet kitépi magát barátai karjaiból. „Sorsom kiált! követlek!" s e szavakkal elrohan. „A képzelődés bőszültté teszi" szól Horatio s Mar- cellussal együtt utána megy, nehogy magára maradva valami baja történjék. A szellem az emelt térnek egy félreeső részére vezeti Hamletet s midőn ez — nyugtalanságában rosszat sejtve — kijelenti, hogy nem megy tovább, megszólal: „Figyelj ! Az én órám közel. Hogy visszatérjek gyötrő kónköves Lángok közé." Elmondja, hogy ő atyjának szelleme; nappal lángbörtönbe van zárva, éjjel elkárhozva bolyong, mig földi létének undok bűne kiég s letisztul. (Ezek mind a néphitből merített jellemző vonások.) Elmondaná börtönlakának hajmeresztő, vérfagyasztó titkait is, de ez a szellemeknek tiltva van. Majd fölfedezi rút, erőszakos halálának okozóját, tulajdon édes testvérét, túl részletesen festve ennek bujaságát s a fülébe öntött csalmatok méreg hatását. (Ez a másik dissonans hang, bár elfogadhatjuk azt a véleményt is, hogy a kisértetnek minél rémesebb dolgokat kell beszélnie, hogy ideillő hangulatot s illusiót keltsen.) Inti Hamletet, hogy ha a bosszú müvéhez lát, elméje maradjon tiszta s anyjára ne törjön; hadd marja őt a kínos lelkifurdalás. A hajnal lehét érezve, a szellem búcsút vesz Hamlettól.
