Állami gimnázium, Eger, 1897

123 vizsgálat megengedését kérő bélyegmentes folyamodványaikat, hatósági orvos által kiállított bizonyítvány melléklésével, szin­tén jul. 8-ig tartoznak az igazgatósághoz benyújtani. 14. A latin nyelvi tanfolyamot illetőleg az e rendkívüli tantárgyra vonatkozó „Szabályzat“ intézkedései irányadók. Ezek értelmében a tanfolyamban az V. osztálytól fölfelé részt vehetnek mind azok a tanulók, kik az előző tanévi bizonyít­ványaikban a többi tantárgyakból legalább is elégséges érdem­jegyet kaptak. Azokra nézve, kik a latin nyelvi tanfolyamban már részt vettek és e tárgynak következő, magasabb tanfolya­mába akarnak beiratkozni, az e tárgyból kapott érdemjegy irányadó. Megjegyzendő azonban, hogy a latin nyelvből kapott elégtelen érdemjegy a reáliskolai tanítás többi eredményére, s ennek alapján a reáliskola felsőbb osztályába való fölléphe- tésre semmi befolyással sincs. A latin nyelvből kapott elégtelen érdemjegy esetében a következő tanév elején javító vizsgálat­nak van helye, de csak akkor, ha a tanuló a reáliskola min­den többi tantárgyában, melyek tudniillik az általános előme­netel megállapításánál irányadók, a tanév végén kielégítő elő­menetelt tanúsított. 15. Figyelmeztetjük azokat a családokat, a kik vidéki tanulóin­kat teljes ellátásra kívánják magukhoz venni, hogy csak abban az esetben fogadhatnak kosztosokat, ha ebbeli szándékukat föltételeikkel egyetemben még a szeptemberi beiratkozás előtt az igazgatóságnál előlegesen bejelentik.

Next

/
Thumbnails
Contents